Elvitte a jég a vágfarkasdi kompot

Vágfarkasd. Amikor kétnapos szünet után január 7-én megnyitották a vágkirályfai vízi erőmű zsilipjeit, a Vág folyó vízszintje több mint egy méterrel megemelkedett.

A befagyott folyón a jégtakaró elszakadt a parttól, és a jég elindult lefelé az árral.

A Farkasdról a szemközti Sókszelőcére vezető közút részét képező kompjárat állomásától mintegy 50 méterrel feljebb a jégár leszakított a rögzítőszerkezetéről egy, a folyópartnál kikötött kotróhajót. A víz által sodort báger fennakadt a két part között, a víz szintje fölött kifeszített főkötélen. Az a hatalmas jégtömeg, amit a kotróhajó maga előtt tolt, leszakította a kompot a rögzítőköteleiről, így a két part közti közlekedést biztosító úszó alkalmatosságot elvitte a víz. Nem messzire, mert a part mentén sodródó kompot az egyik kezelőnek mintegy 300 méterrel lejjebb sikerült a parti fákhoz kikötnie.

A komp azóta sem működik, a Vág túloldalára átjutni vágyók kénytelenek a vágsellyei híd felé kerülni. A vastag drótsodrony (az úgynevezett főkötél), amelyen a kompot szokták a túloldalra vontatni, rendes körülmények között mintegy 4-5 méterrel a víz színe fölött volt kifeszítve, ehhez rögzítették gördülőcsigákkal a kompot, miközben azt a folyó sodrása hajtotta az egyik parttól a másikig. Ha hajó haladt a folyón, a vastag drótkötelet csörlő segítségével a folyófenékre eresztették. Amikor a jégár sodorta kotróhajó a kötélnek ütközött, a hatalmas nyomás a kötelet tartó öt-hat méter magas vasoszlopot a földig hajlította.

A kompot üzemeltető útkarbantartó vállalat a januári balesettől függetlenül már korábban tervbe vette, hogy új, 18 méter magas oszlopokat állít mindkét parton. Ez lehetővé tenné, hogy a főkötelet ne kelljen a hajóforgalom előtt leereszteni, hanem a hajók – főként a vágsellyei Duslo vegyi üzemből műtrágyát szállító vízi járművek – nyugodtan elhaladhatnak a kötél alatt. Az új oszlopok felállítása azóta megtörtént, a főkötél is kifeszítve várja az üzembe helyezést. A komp viszont még mindig a parton van, és az időjárástól függ, hogy még idén sort kerítenek-e a vízre bocsátására és a próbaüzemelésre. Ondrej Čiernik, Vágfarkasd polgármestere elárulta, január 15-re tervezik az új vágfarkasdi kompátjáró felavatását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?