Elutasította az Alkotmánybíróság a búcsiak beadványait

Búcs |

<p>Nem lesznek új választások a komáromi járásbeli községben, az Alkotmánybíróság ugyanis megalapozatlannak tartotta a novemberi választások eredményének érvénytelenítésére irányuló beadványokat.</p>

Búcsról három panasz is érkezett az Alkotmánybírósághoz, a panaszosok elsősorban a mozgóurnás szavazás során gyanítottak visszaéléseket. A választásokat Szigeti János (MKP), volt parlamenti képviselő nyerte, negyven szavazattal megelőzve Karkó Henriettet (független). „Kíváncsian várjuk az Alkotmánybíróság írásos indoklását, miért utasította el beadványunkat. Úgy gondolom ugyanis, hogy mi tényekkel támasztottuk alá igazunkat. Csatoltuk például azon személyek nyilatkozatát, akik hiába várták otthonukban a választási bizottság tagjait, bár szabályosan felvetették magukat a mozgóurnát kérelmezők listájára. A szavazás titkossága is sérült akkor, amikor egy autó mellett, a nyílt utcán voksoltak többen” – kommentálta a döntést Karkó Henriett, az egyik panaszos. Szerinte az alkotmánybírósági döntés nem változtat a községben uralkodó állapotokon, a megosztottságon, és a referendum lehetősége is ott lóg a levegőben. „Az esetleges népszavazásnak viszont csak akkor van értelme, ha az azt megelőző kampányt egyik fél se építi hazugságokra” – tette hozzá. A novemberi választások előtt ugyanis állítólag olyan hírek terjedtek a faluban, hogy ha nem Szigeti János marad a polgármester, akkor nem lesz nyugdíj, a rászorulók pedig nem kapják meg a szociális segélyt. Arról is szólt a fáma, hogy a polgármester, amíg parlamenti képviselő volt, nem vette fel polgármesteri fizetését. Karkó Henriett úgy véli, már az is nagy előrelépést jelent, hogy a testületben három független képviselő is helyet kapott, akik következetesen ellenőrizni kívánják a polgármester és a hivatal munkáját, és mindenről tájékoztatják a közvéleményt.

„Az Alkotmánybíróság döntését mindenkinek el kell fogadnia – mondta Szigeti János, aki biztosra vette, hogy a taláros testület helyben hagyja a választások eredményét. – A legjobban talán annak örülök, hogy a választási bizottság tagjai, akiket gyanúba kevertek a szavazás tisztaságát illetően, e döntéssel tisztázva lettek.” Megtudtuk: a községi önkormányzat legközelebbi ülése március második felében várható, amikor is a költségvetés elfogadása lesz az egyik legfontosabb napirendi pont.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?