Elutasította a bíróság a volt szövetkezeti elnök beadványát

Felsőpatony. Elutasította a dunaszerdahelyi járásbíróság a felsőpatonyi szövetkezet volt elnökének beadványát, amelyben előzetes intézkedést kérvényezett. Azt szerette volna, hogy amíg nem rendeződik a helyzet a szövetkezet új vezetése és a tagság között, a bíróság szabja meg, a felperes mit tehet, és mit nem tehet.

Felsőpatony. Elutasította a dunaszerdahelyi járásbíróság a felsőpatonyi szövetkezet volt elnökének beadványát, amelyben előzetes intézkedést kérvényezett. Azt szerette volna, hogy amíg nem rendeződik a helyzet a szövetkezet új vezetése és a tagság között, a bíróság szabja meg, a felperes mit tehet, és mit nem tehet. A járásbíróság nem adott helyt az indítványnak, a szövetkezetet tehát a Jozef Chrenkóhoz fűződő vezetőség igazgatja.

A felsőpatonyi szövetkezetben több hétig traktoros blokáddal és munkamegtagadással tiltakoztak az új vezetőség ellen. Polák Attila, az új elnök arról próbálta meggyőzni az embereket, hogy álljanak munkába. Szerinte félrevezették őket, és nem fenyegeti őket semmi veszély. Polák lapunknak elmondta, nem tudtak mindent átvizsgálni, bizonyos iratok ugyanis eltűntek az irodából, amiért ismeretlen tettes ellen feljelentést tettek a rendőrségen. Tánczos László volt elnök megkeresésünkre elmondta, ő vitte magával az iratokat, mert nem szeretné, ha bármelyiket is meghamisítanák, amíg a többi bírósági beadvány ügyében döntés nem születik. Ami az előzetes intézkedés elutasítását illeti, még nem jogerős, Tánczos fontolgatja, hogy fellebbez a döntés ellen. A bíróság azért nem függesztette fel a vezetőség tevékenységét, mert ők vannak a cégbíróságon bejegyezve. Ellenkező esetben vezető nélkül maradna a szövetkezet.

Tánczos László további információval is szolgált. Lehetséges, hogy újra változnak az erőviszonyok a tagságon belül, a kerületi bíróság ugyanis helyt adott fellebbezésüknek, és Chrenko indítványára a járásbíróság által felfüggesztett szavazati jogukat ismét felszabadították. Ez a döntés jogerős. Elképzelhető, hogy ismét 62 százalék képezi a tagság és 38 százalék Chrenko vagyonrészét, ezt azonban a március óta húzódó huzavona, személyeskedések, és a két fél álláspontja közötti ellentét miatt nem tudni biztosan. A felek további bírósági döntésre várnak, nevezetesen hogy melyik közgyűlés, illetve melyik vezetőség legitim.

A sztrájk befejeztével Jozef Chrenko kezébe vette a szövetkezet irányítását. Kiderült, hogy nincs elég takarmány, jelenleg azt próbálják biztosítani. Mivel a sertéstenyésztés eredményei, mint mondja, katasztrofálisak, nem beszélve az elavult technológiáról, biztosra vehető, hogy felszámolják a 98 állatból álló állományt. Ez körülbelül három hónapot vesz igénybe, és öt alkalmazottat érint, akiket más részlegen foglalkoztatnának. Chrenko a szarvasmarha-tenyésztés terén is áldatlan állapotokat talált, és a tejtermelés fejlesztését tervezi. Elismerően szólt viszont a növénytermesztésről. Polák Attila szövetkezeti elnök elmondta, a sztrájkoló munkásokat nem rúgták ki, hanem szabadságot és rendes fizetést kaptak.

Tánczos László továbbra is aggódva figyeli a történéseket, azt állítja, rettegésben és bizonytalanságban tartják az embereket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?