<p>Párkány. Fresh Memories néven diákcéget hoztak létre a Párkányi Szakközépiskola kereskedő és vállalkozó szakának harmadikosai. A novemberben bejegyzett diákcég jelenleg a karácsonyi vásárra készül.</p>
Első komoly akciójára készül a párkányi diákcég
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14188034408766_59.jpg.webp?itok=5JDln9A4)
GULYÁS ZSUZSANNA
„Szeptemberben olaszországi szakmai gyakorlaton vettek részt. Az ott szerzett tapasztalataikat nemcsak a diákcégben, hanem az életben is kamatoztatni tudják” – mondta Mocsi Péter igazgatóhelyettes. A Párkányi Szakközépiskola diákjai az Európai Unió által támogatott Leonardo da Vinci program révén háromhetes szakmai gyakorlaton voltak Milánóban. „Idegenforgalmi cégeknél dolgoztak, a szakmai tapasztalat mellett idegennyelv-tudásukat is tökéletesítették. Megtanultak tájékozódni az idegen környezetben, és rövid idő alatt teljesíteni a rájuk bízott feladatokat. A szakmai képzés bizonyítékaként az oktatási minisztériumtól Europass életrajzot és Europass mobilitás útlevelet kaptak” – nyilatkozott Mocsi Péter. Ezek a dokumentumok nagyban segítik a diákok elhelyezkedését. „A négyéves tanulmányi szakokon érettségizettek közül sokan főiskolán, egyetemen folytatják tanulmányaikat” – jegyezte meg az igazgatóhelyettes.
A Fresh Memories diákcéget a Junior Achievement Alapítvány támogatja. Az alapítvány világszerte 124 országban van jelen. Helyi munkatársak és partnerek bevonásával azon dolgoznak, hogy hidat képezzenek az üzleti világ és az oktatás között. Elméleti és gyakorlati oktatóprogramjaikkal azt szeretnék elérni, hogy a diákok önálló, felelősségteljes vállalkozók legyenek, és felkészültségükkel megfeleljenek a leendő munkáltatók elvárásainak.
„A diákcég első komoly kihívása a város karácsonyi vására lesz, ahol tanulóink a saját, illetve diáktársaik által készített karácsonyi ajándék- és dekorációs tárgyakat fogják árulni” – mondta Mocsi Péter.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.