Komárom. Tegnap Gáspár Tibor nyugalmazott tanár előadásával és a Gimisz Színpad tagjainak műsorával emlékeztek meg a Selye János Gimnázium diákjai és tanárai Jókai Mór halálának 100. évfordulójáról.
Előadások a Selye János Gimnáziumban
Andruskó Imre iskolaigazgatótól megtudtuk, az előző évekhez hasonlóan az idei tanévben is meghirdették az iskola szlogenjét, amely ezúttal így hangzik: Magyarigazolvánnyal az Európai Unióban. „E jelmondat jegyében több, a magyarság számára több, a magyarság sorsfordulóit bemutató előadás lesz, és megemlékezünk a jeles évfordulókról is – mondta. – Elsőként Jókai halálának 100., majd tavasszal József Attila születésének 100. évfordulójáról.”
Megtudtuk továbbá, hogy október 6-án, az aradi vértanúk napján Halz József, a Rákóczi Szövetség elnöke tart előadást, október 22-én pedig Szabó Rezső jogász lesz az iskola vendége, aki az 1956-os magyarországi események mellett az 1968-as csehszlovákiai történéseket is feleleveníti. A tanév folyamán előadást tart továbbá Vadkerty Katalin történész a jogfosztottság éveiről, de Trianonról, és a trianoni döntés következményeiről is terveznek egy előadást.
„Ezúttal szeretném felhívni a Komárom környéki alapiskolák figyelmét, hogy Jókai-emlékműsorunkat egy későbbi időpontban diákjaik is megtekinthetik, és meghallgathatják a tanár úr előadását is – mondta Andruskó Imre. – A rendhagyó irodalomóra iránt a művelődési központban lehet érdeklődni. Igény esetén több alkalommal is bemutatjuk az öszszeállítást.”
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.