Ellenzik az érsekújvári kórház privatizálását

Érsekújvár. A város lakossága petícióban kíván tiltakozni az egykori királyi tanácsos, Kapisztóry Ferenc adományából létrehozott, 110 éves kórház privatizálása ellen.

A csütörtöki lakossági fórumon, melyet az MKP városi és megyei képviselői szerveztek, többek közt ez a probléma is felvetődött. Miklós László környezetvédelmi miniszter, Szigeti László oktatási államtitkár és Bauer Edit parlamenti képviselő számos más kérdést is megválaszoltak.

A forró hangulatú összejövetelen Fabó Éva nyugalmazott pedagógus és Bauer Ferenc, az egyetemi kórház újszülött osztályának főorvosa felszólították az MKP-s képviselőket, gátolják meg a tisztességtelen privatizálást, mely mindkét kórházat érintheti a városban. Ellenkező esetben egy visszafordíthatatlan folyamat részeseivé válnak, melyben üzleti elképzelések áldozata lesz kórház és beteg egyaránt. „Az egészségügyi minisztériumhoz írásban fordultunk kérésünkkel, hogy ha privatizálni óhajtják a kórházat, a város igényt tart mindkét létesítmény üzemeltetésére. Az ide vonatkozó jogszabályok szerint azonban a városnak nincs elővásárlási joga” – jegyezte meg a fórumon Pischinger Géza polgármester. Információi szerint megkezdődött az öreg kórház egyes épületrészeinek felértékelése. Szigeti László elmondta, az MKP járási konferenciáján született határozatban őt és Farkas Ivánt bízták meg a probléma figyelemmel kísérésével. Az érsekújvári kórház magánosításával kapcsolatos történések iránt Csáky Pál miniszterelnök is érdeklődött, és megígérte, ha az egészségügyi miniszter beterjeszti a kórház privatizálását, ő azt megvétózza. A város vezetése és a jelenlévő lakosok szeretnék, ha a kórház városi kezelésben maradna. Kapisztóry Ferenc 1865-ben 1293 forinttal és 47 krajcárral alapozta meg az intézmény jövőjét, majd városi gyűjtéssel az összeget 70 730 forintra és 47 krajcárra emelte, és 1893-ban átadta a városi tanácsnak. Az intézményben számos rendelő, geriátriai osztály és tüdőrészleg is található, és – az orvosok nagy elkeseredésére – már tervezik, hogy az egyetemi kórház épületébe költöztetik azokat. Egyesek szerint az öreg kórházban különleges egészségügyi szolgáltatásokat kívánnak üzemeltetni egyes, a nagypolitikában forgolódó személyek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?