Elkezdték a püspöki vendéglő felújítását

<p>Nyitra. Decemberben tetőcserével kezdte az egykori püspöki vendéglő felújítását az új tulajdonos, Juraj Rojko. A huszonöt éve üresen álló, de romjaiban is impozáns klasszicista épületet 2015 nyarán szeretné megnyitni, cukrászdát és kávéházat üzemeltetne benne.</p>

VRABEC MÁRIA

Az egykor közkedvelt vendéglőt és kávéházat 1831-ben, a nagy kolerajárvány után Wurum József püspök építtette a városi parkban. 1925-ben a parkot és a vendéglőt is megvette a város, de az 1926-os nagy árvíz teljesen tönkretette. A költséges felújítás 1934-ig tartott, és utána már csak tizenegy évig üzemelt a vendéglő. Miután államosították, különböző hivatalok irodái működtek benne, majd a magisztrátus 1990-ben potom 89 ezer koronáért eladta. Az akkori tulajdonos panzióvá akarta átalakítani az épületet, de a terveiből nem lett semmi. 2004-ben a város felajánlotta neki, hogy az épületet visszavásárolja és rendbe hozza, de ebbe nem volt hajlandó beleegyezni, cserébe egy másik épületet akart. Az egykor szebb napokat megélt vendéglőbe hajléktalanok költöztek, ami mozdítható volt, eladták, többször tüzet is okoztak benne. Új tulajdonos tavaly vásárolta meg, azt mondja, merő patriotizmusból. Tény, hogy több millió eurót kell befektetnie, míg a többször is érzéketlenül átalakított, tönkretett épületet rendbe hozza, mert a belső tereket szinte teljesen újjá kell építeni. „Most keresem az eredeti terveket a levéltárakban, egyelőre csak fotók alapján dolgozunk. Az egyik az 1870-es, a másik az 1930-as évekből származik. Mi az eredeti állapotot szeretnénk visszaállítani keskeny ablakokkal és az oszlopos bejárattal, mert ez emlékeztet a monarchia korára” – mondta Juraj Rojko. Az épület mögött fákat, cserjéket ültetnek, és a zöldövezetből sétány vezet majd a folyópartig. Az épület előtti tujákat viszont kivágják, a bejáratot, úgy mint hajdan, ismét kőedényekbe ültetett virágok fogják díszíteni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?