Elkezdődött a kőfal helyreállítása

Királyhelmec |

<p>A Bodrogköz központjában a napokban megkezdődött a város egyik nevezetességének számító Templomsor utcában található sérült kőfal helyreállítása.</p>

A Királyhelmeci Városi Hivatal építésügyi és régiófejlesztési osztályán kapott korábbi tájékoztatás szerint idén az interneten közzétett hirdetés segítségével próbáltak meg olyan vállalatokat találni, amelyek szakemberei megfelelő szakmai ismeretekkel rendelkeznek egy ilyen jellegű beruházás elvégzéséhez. A felhívásra többen jelentkeztek, két cég munkatársai pedig később helyszíni szemlét is tartottak Királyhelmecen. Ezután lefolytatták az ilyenkor szükséges közbeszerzési eljárást, és a győztes nagyidai céggel szerződést írtak alá. A helyreállítási munkálatok során a fal legrosszabb állapotban lévő, 15-20 méteres szakaszát elbontják, az utca talaját speciális eljárás alkalmazásával – ún. injektálással – teszik teherbíróvá, majd a falat, melyre vélhetően ezután már nem nehezedik jelentősebb terhelés, újjáépítik.

A Templomsor utcát szegélyező kőfal több mint harminc pontján az elmúlt években azután helyeztek el mérőműszereket, hogy a Fő utcán lévő üzlethelyiségek tulajdonosai közül többen jelezték, az ingatlanjaikat határoló építménnyel komoly gondok vannak. A fal évekkel ezelőtt szemmel láthatóan elmozdult helyéről, az alatta lévő talaj megcsúszott, és a környező házak falaiban repedések keletkeztek. Szakemberek akkor úgy vélekedtek, hogy a problémát több, egymással összefüggő tényező okozta. A forgalom megnövekedése, a parcella közművesítése, a sok csapadék, a laza talajszerkezet, a szakszerűtlenül elvégzett építési és bontási munkálatok, valamint más egyéb is hozzájárult ahhoz, hogy a város egyik történelmi nevezetességének számító kőfal pusztulásnak induljon. Az említett utcából egyébként korábban már kitiltották a tehergépjármű-forgalmat, és a környéken öt évvel ezelőtt építési tilalmat rendeltek el. Bár a Templomsor utca nem védett műemlék, a tervezett helyreállítás során csak olyan műszaki eljárásokat alkalmaznak majd, melyek nem változtatják meg az utca történelmi jellegét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?