Elkészült az új parkoló Királyhelmecen

parkoló királyhelmec
Királyhelmec |

A nyár elején kezdték építeni, és a napokban adták az új, 24 férőhelyes új parkolót.

Az Ibrányi út mellett már Királyhlmec előző vezetése is szeretett volna új parkolóhelyeket kialakítani, ám hiába készült el az összes, az építkezéshez szükséges terv és lett meg minden hivatalos engedély, a beruházás megvalósítása mindig tolódott. A munka megkezdését először az akadályozta, hogy a parkoló a tervezettnél jóval többe, 86 ezer euróba került volna, majd amikor a költségeket sikerült 50 ezer euró körüli össszegre leszorítani, az önkormányzat döntött úgy, hogy a parkolóra félretett pénzt másra fordítja. Minden városvezetésnek komoly gondokat okoz a parkolóhelyek hiánya, ezért a jelenlegi vezetés az elmúlt években igyekezett orvosolni a problémát. Új parkolók egyebek mellett a városi hivatal mellett, az új köztemetőnél és a Kossuth utcában is épültek, de például tavaly az Ibrányi út egy másik részén is kialakítottak egy 17 férőhelyes parkolót.

Balogh Csaba, a városi hivatal vezetője elmondta, a most átadott parkoló kialakítása szintén a prioritásaik közt szerepelt, de amíg be nem fejeződött a közeli óvoda komplex rekonstrukciója, addig nem kezdhették el a munkát, mert az építési területet csak ezen a parcellán át lehetett a nehéz munkagépekkel megközelíteni. Az óvodafelújítás után a közbeszerzési eljárás győztese, egy kassai cég a nyáron nekilátott az építésnek. Először beton támfalakkal stabilizálni kellett a közeli parcellát, majd a megállók kialakítása és burkolása, valamint az azokhoz vezető út aszfaltozása következett. A vállalásnak megfelelően, az új, Ibrányi úti parkolót a héten át is adták, a költségek nem sokkal haladták meg az 50 ezer eurót.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?