Elkészült az akcióterv

Besztercebánya. Besztercebánya megye 2004-ben kezdett hozzá a „Stratégiai tervek fejlesztése és a regionális, kistérségi és helyi szintű kapcsolatteremtés építése” elnevezésű programjának megvalósításához, melyhez az anyagi hátteret az EU Phare-programjából biztosították.

Besztercebánya. Besztercebánya megye 2004-ben kezdett hozzá a „Stratégiai tervek fejlesztése és a regionális, kistérségi és helyi szintű kapcsolatteremtés építése” elnevezésű programjának megvalósításához, melyhez az anyagi hátteret az EU Phare-programjából biztosították. A program célja, hogy növelje a megye felvevő képességét az említett három szinten, ami a lehetőségeket és támogatásokat illeti. Gyakori jelenség ugyanis az ország egyes településein, hogy a lakosok nem tudnak élni a felkínált pályázati lehetőségekkel. Mindezek mellett a program fő célja egy olyan akcióterv megfogalmazása, mely az emberi erőforrások fejlesztését tudja elősegíteni az Európai Szociális Alap által kínált lehetőségek kihasználásával.

Mivel a nevezett program e hónap 20-án ér véget, olyan konferenciát hívtak össze a megyeszékhelyen a szervezők, ahol összefoglalhatták az elvégzett munkát. A találkozón bemutatták a Besztercebánya–Breznóbánya, Zólyom–Selmecbánya, Rimaszombat–Nagyrőce és Losonc–Nagykürtös térség akciótervét, majd Besztercebánya megye stratégiai tervének bemutatásával és a megyén belüli fejlesztési partnerségek kialakításával folytatódott. A kétnapos találkozót vita zárta. A program során elvégzett különféle felmérések eredményeit és a jelenlegi helyzetből kivezető lehetséges megoldásokat a program munkatársai írásos formában is átadták a résztvevőknek. A kérdés most már csak az, hogy a megye, illetve a kormány figyelembe veszi-e a dokumentumban megfogalmazott ajánlásokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?