Elkészült a kolumbárium

A Szentesi úti sírkertben elvégzett modernizáció keretében a bodrogközi településen is lehetséges már az urnás temetkezés.KirályhelmecKirályhelmecen az elmúlt időszakban kb.

A Szentesi úti sírkertben elvégzett modernizáció keretében a bodrogközi településen is lehetséges már az urnás temetkezés.

Királyhelmec

Királyhelmecen az elmúlt időszakban kb. 400 ezer euró felhasználásával bővítették és modernizálták a ravatalozó épületét, rendbe tették a sétányokat, korszerű-sítették a terület közvilágítását, új parkolóhelyeket alakítottak ki, valamint urnafal is épült. Molnár Ildikó, a Királyhelmeci Városi Hivatal közigazgatási és szervezési osztályának vezetője lapunknak elmondta, a fejlesztés átadását megelőzően az önkormányzat helyi érvényű rendeletet fogadott el, mellyel részletesen szabályozza a létesítmény működési rendjét. A kolumbárium elkészültével lehetőség lesz az urnás temetkezésre. A helyi érvényű rendeletbe egyébként azt is belefoglalták, hogy a kolumbáriumba csak királyhelmeci kötődésű egyének hamvait helyezhetik el. Egy fülke legkevesebb 20 évre bérelhető, melyért 250 eurót kell fizetni. A 30 éves bérlet 320 euróba kerül, ezek lejártával pedig minden további 10 év bérleti díja 15 euró. A dokumentum szerint a sírhelyek 50 százaléka bérelhető előre.

A temető üzemeltetője egyébként a temetést követő 60 napig – a fülkét lezáró emléktábla elkészültéig – nem számol fel díjat az urna tárolásáért, ez idő lejárta után azonban ezért is 100 eurót kell fizetni. Ha valaki a bérleti idő lejárta után nem jelentkezik a hozzátartozója hamvaiért, vagy nem hosszabbítja meg a szerződést, egy idő után a hamvakat közös sírban helyezik el, és az emléktábla megsemmisítésének költségei, valamint a sírhely kiürítésével kapcsolatos költségek is a hozzátartozót terhelik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?