Galánta.76 éves korában tegnap elhunyt Pukkai László pedagógus, helytörténész, publicista, a Csemadok helyi szervezetének korábbi alelnöke, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének alapító elnöke.Pukkai László 1941-ben született Alsószeliben.
Elhunyt Pukkai László
Galánta.
76 éves korában tegnap elhunyt Pukkai László pedagógus, helytörténész, publicista, a Csemadok helyi szervezetének korábbi alelnöke, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének alapító elnöke.
Pukkai László 1941-ben született Alsószeliben. Galántán érettségizett, a pozsonyi Comenius Egyetemen szerzett magyar–történelem szakos oklevelet. Tanított a nyitrai Pedagógiai Főiskolán, utána a galántai magyar gimnáziumban. 1965-ben kezdett publikálni, hozzájárult Galánta, Vága, Nemeskajal és Alsószeli történetének felkutatásához. A Mátyusföld című könyvében bemutatta a régiót, a Galántai járás társadalmi és gazdasági változásait, feldolgozta a galántai Hanza Szövetkezeti Áruközpont és a galántai Kodály Zoltán Gimnázium történetét. 2014-ben jelent meg Mátyusföldi Lexikon című könyve, melyben a régió 45 településéről elszármazott vagy ott élő jelentős személyiségeit mutatja be.
Pukkai Lászlótól január 7-én 14 órakor vesznek végső búcsút a galántai régi temetőben. (béva)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.