Az óév utolsó napján érkezett a szomorú hír, hogy életének 32.
Elhunyt Leona Kočkovičová Fučíková
Az óév utolsó napján érkezett a szomorú hír, hogy életének 32. évében elhunyt Leona Kočkovičová Fučíková, a közszolgálati Szlovák Rádió és Televízió érsekúj- vári régióbeli tudósítója, két kislány édesanyja.
Érsekújvár
A riporter a helyi televízióban kezdte pályafutását, majd csaknem öt évig a JOJ TV bűnügyi műsorában láthatták tudósításait a nézők Nyitra megyéből, időnként pedig Magyarországról. Kollégái, riportalanyai elismerően beszéltek korrektségéről és empatikus hozzáállásáról. Közös sajtótájékoztatók, önkormányzati ülések, jó hangulatú zsűrizések őrzik emlékét. A közösségi oldalakon városi képviselők, érsekújvári intézmények szóvivői és kollégák búcsúztatták.
Leona az év utolsó napjait a családjával töltötte, síelés közben lett rosszul, a besztercebányai kórházba szállították. Életét már nem tudták megmenteni. Temetése csütörtökön 15 órakor lesz az érsekújvári temetőben. (szaz)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.