ELHUNYT ERDÉLYI ZSUZSANNA

LECZO ZOLTÁN

Budapest/Nagykapos. Február 13-án életének 95. évében elhunyt Erdélyi Zsuzsanna Kossuth-díjas néprajztudós, művészeti író, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Nemzet Művésze.

Erdélyi Zsuzsanna – a költő Erdélyi János unokája, Nagykapos díszpolgára – Komáromban született 1921. január 10-én. 1953 és 1963 között a Művelődésügyi Minisztérium népzenei kutatócsoportjában ismerkedett meg a magyar népzene és népművészet gazdag forrásvilágával, 1964-től 1971-ig a Néprajzi Múzeum népzenei osztályán dolgozott. 1971 és 1987 között a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatócsoportjának lett munkatársa. Szakrális szövegfolklórral, a népköltészet szimbolikájával foglalkozott. 1968-ban hallott először archaikus népi imádságot egy nagyberényi asszonytól, azóta ezt a középkori eredetű szöveghagyományt, a népi Mária-költészetet, a szóbeliség és az írásbeliség kapcsolatát és a népi vallásosságot kutatta. Több tízezer szöveget gyűjtött. 1980-ban Esztergomban létrehozta a népi vallásosság gyűjteményét. 2002-ben csatlakozott az MMA egyesülethez, 2011-től a megalakult Magyar Művészeti Akadémia köztestület rendes tagja, 2012 és 2014 között a Művészeti Akadémia Népművészeti, Néprajzi tagozatának vezetője volt. 2014 őszén munkájáért megkapta a Magyar Művészeti Akadémia Nagydíját.

Erdélyi Zsuzsanna az archaikus népi imádságokról lapunknak adott egyik interjújában néhány éve így beszélt: „Magyarországon a késő középkorból a szóbeliség őrizte meg azokat a költői értékeket, amelyeket szerencsésebb országokban az írásbeliség is megőrzött. A történelmi viszontagságaink elpusztították a betűkultúra emlékeit, de a népi emlékezetet nem tudták elpusztítani. Ezeket a szövegeket nemzedékről nemzedékre, szigorú felelősséggel adták tovább. Ha megkérdeztem valamelyik öregasszonyt, hogy miért úgy mondja az imádságot, ahogy mondja, mindig az volt a válasz, hogy az öreganyjától így tanulta, ezért ő is így adja tovább. (...) Az imádság elmondásáért valamiféle lelki kegyelem, jutalom jár. Ezt az imádkozók nem akárhonnan tudják, hanem az égiektől. Mert általában ott van a záradékok előtt, hogy: »Krisztus urunk azt mondja, hogy...«, vagy »Szűz Mária édesanyánk azt mondja, hogy...« Sok bukovinai és moldvai azt állítja, ezek a szövegek Jézus-imádságok. Van az Úr imádsága, a miatyánk, Mária imádsága az üdvözlégy, ám a hivatalos egyházban nincs Jézusnak imádsága. A nép rendkívül találóan kijelentette, hogy ezek viszont azok, mert az ő szenvedéséről és haláláról szólnak, és ez az egész üdvtörténetnek a lényege. Ezek valójában nem is igazi imádságok, mondják, mert az emberek az imádságokban mindig kérnek valamit. Itt meg nem kérnek semmit, csak Krisztus szenvedéseire emlékeznek, aki ezt megérdemli, hisz értünk szenvedett. Sokszor úgy adják elő ezeket, hogy végigsírják az imádságot, mert annyira beleélik magukat.”