Elhatárolódik a Betléri Múzeum a ĽSNS akcióitól

<p>Állásfoglalást tett közzé a Betléri&nbsp;Múzeum&nbsp;vezetése a várfelújítással és hétvégi a demonstrációkkal kapcsolatban.&nbsp;</p>

A krasznahorkai vár leégésének ötödik évfordulóján tüntetést és figyelemfelkeltő megmozdulást szerveztek. A kezdeményezők arra akarták felhívni a figyelmet, hogy túl lassan halad a felújítás. A Betléri Múzeum igazgatósága közleményben tudatta, mindent megtesznek, hogy haladjon a munka. A Szlovák Nemzeti Múzeumhoz tartozó Betléri Múzeum igazgatósága közölte, az illetékesek tisztában vannak a környező települések lakosainak a vár felújításával kapcsolatos véleményével, és sajnálják, hogy a rekonstrukció első két fázisa az adminisztrációs nehézségek miatt a tervezettnél jóval tovább tartott. „A Szlovák Nemzeti Múzeum vezetősége mindent megtesz, hogy felgyorsítsa a folyamatot, és hogy megtérüljön a rekonstrukció következő fázisainak előkészítésébe fektetett energia. Elsődleges célunk, hogy a krasznahorkai várat a nemzetközi normákkal összhangban, szakértők segítségével olyan állapotba hozzuk, hogy ne csak a gömöri régió, hanem az egész ország büszkesége legyen” – nyilatkozta lapunknak Krajči Judit, a múzeum munkatársa. „Boldogok lennénk, ha a lakosokkal közösen találnák meg a válaszokat a vár újranyitásával kapcsolatos kérdésekre. A rekonstrukció nemcsak a várat és a körülötte levő épületeket érinti, hanem a vár alatti települést is. Ott legalább annyi munka vár ránk, mint fenn a várban” – magyarázta Krajči Judit, akinek nyilatkozatából az is kiderült, hogy a Betléri Múzeum igazgatóságának nem tetszik, hogy a krasznahorkai vár ügyét politikai viták eszközévé akarják tenni. „A Mi Szlovákiánk Néppárt (ĽSNS) nem értesített bennünket, nem is kért engedélyt a hétvégi akciójához, melyet a vár kapuja előtt rendeztek. Kijelentjük, hogy a Betléri Múzeum – mint az Andrássy-család örökségét ápoló intézmény – elhatárolódik a párt mindenféle, a várral kapcsolatos akciójától” – zárta Krajči Judit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?