Elfolyik a termálfürdőből származó haszon

Nagymegyer nyaranta ismét turistákkal népesül be, naponta közel kilencezren tartózkodnak a mezővárosban. A két termálfürdő közül a régit évek óta az Apollón Kft. bérli, vagyis Boros István vállalkozó, önkormányzati képviselő. Az újat, a fedettet az idegenforgalom még nagyobb fellendítése érdekében a városi tulajdonban levő Termal Kft. építette.

A régi fürdő bejárataSomogyi Tibor felvételeiTavaly szeptember óta a korszerű, új fedett termálfürdő lehetőséget nyújt a strandolásra akkor is, amikor az időjárás nem kedvez a fürdőzőknek. Ám egyre többen választják szívesebben a legforróbb napokban is a fedett fürdőt tisztasága, korszerűsége végett. Nagymegyerre visszatértek a fürdővendégek, s idővel jelentős bevétel növelhetné a városi kasszát, a képviselő-testület mégis úgy döntött, bérbe adja az új fürdőt a régit bérlő Boros képviselő kft.-jének. Az, hogy a döntés törvényellenes és erkölcstelen is egyben, nem zavarja sem Samuel Lojkovič polgármestert, sem a városi testület zömmel vállalkozókból álló tagjait.

Megszegte az egyezséget

Az ország kettéválasztása után jelentősen csökkent a nagymegyeri termálfürdő látogatottsága. Mivel nem volt nyereséges, 1995-ben a városi önkormányzatban döntés született arról, hogy a létesítményt az Apollón Kft.-nek adják bérbe, melynek ügyvezetője Boros István képviselő. A bérlő kötelezte magát, hogy évi 1,2 millió korona bérleti díjat fizet a városnak. De mert fokozatosan visszatértek a cseh, a lengyel és a magyar vendégek, az 1998-ban megkötött új szerződésben a város 3 millióra emelte a díjat. Az új bérlő ezen felül, a szerződés értelmében 106 millió korona értékű beruházást ígért. A nagyszabású elképzelésekből csak keveset valósított meg: tobogánt építtetett, felújította a fürdő bejáratát, összesen mintegy 5 millió koronát áldozott a felújításra – ismertette a napokban kirobbant ügy hátterét Križan Tibor mérnök, a pénzügyi bizottság elnöke, egyike azoknak, akik tiltakoznak és mindent megtesznek annak érdekében, hogy megvédjék a város vagyonát. – Kétezer őszén a városi önkormányzat eldöntötte, hogy fürdőfejlesztés céljából felújítja a város tulajdonában levő Termal Kft. működését, s fedett uszodát épít. A régi fürdőből származó hároméves bérleti díj összegéhez 15 millió koronás hitelt vett fel, s 2001. szeptember 3-án megnyitotta a létesítményt. A testületben már akkor felvetődött: nem kellene-e a városnak átvennie és üzemeltetnie mindkét fürdőt. Azért is, mert a bérlő megszegte az egyezséget, ráadásul a régi termálfürdőben jelentős bevételei voltak, mégis alig korszerűsített. Többen indítványozták, azonnal mondjuk fel Boros képviselő bérleti szerződését, végül nem lett az egészből semmi. Főleg azért, mert idén december 31-én amúgy is lejár a szerződés. Terv született arról, hogy a város tulajdonába visszakerülő régi fürdőt összekapcsoljuk az új, fedett fürdővel.

Mindent a képviselőnek?

Márciusban viszont az Apollón Kft. az önkormányzat elé terjesztette saját tervezetét, amelyben Boros István ügyvezető jelzi, üzemeltetni szeretné mindkét termálfürdőt. Évi 3,5 millió koronás bérleti díjat ajánl, és négy év alatt 23 millió koronás beruházást ígér, egyebek között a régi medence felújítását 11–16 millióért, zuhanyozók, illemhelyek korszerűsítését kb. 1,6 millióért, sportpálya építését 1,5 millióért stb. De mert a kft. már 1995-ben sem teljesítette a szerződésben vállalt 106 milliós beruházást (az önkormányzat mégis meghosszabbította bérleti szerződését), sőt a vállalkozó 1998-ban meg akarta vásárolni a fürdőt, mégpedig úgy, hogy az ár fejében felépíttetné a városi amfiteátrumot, a pénzügyi bizottság közgazdász elnöke kifogást emelt Boros ajánlata ellen. Ugyanis egyetlen bizonylat sem támasztotta alá, hogy az Apollón Kft. rendelkezik a szükséges anyagiakkal. Az április 29-ei tanácsülésen Boros István, miután Križan mérnök a tervezet anyagi fedezetét firtatta, kijelentette: baráti köre akár azonnal 10 milliót ad össze. – Megkérdeztem a polgármestertől és a testület tagjaitól, vajon erre, a ki tudja milyen pénzre akar a város építeni. A reakció felettébb meglepő volt: „miért nem örülünk annak, ha valaki pénzt ad?!” A pénzügyi bizottság elnöke hozzáfűzte: ezen az ülésen a képviselők elutasították az Apollón Kft. beadványát.

A városlakók mindenről értesültek

A 37 milliós fedett termálfürdő… Mivel a testületi üléseken jelen van a helyi tévé, a városlakók mindenről értesültek, és általában elégedetten nyugtázták a városatyák bölcsességét. – Mivel én is vállalkozó vagyok – kapcsolódott be a beszélgetésbe Németh Tibor kereskedő, képviselő, a városi vagyonkezelő bizottság elnöke –, írásos közvélemény-kutatást végeztem, s megkérdeztem: működtesse-e a város a fürdőket, vagy adja-e bérbe? Negyvenkét válasz érkezett, egy kivétellel mindenki a városi tulajdont szorgalmazta. Hiszen mindenki látja, hogy a régi fürdő nem fejlődik. Én értem a vállalkozót: négyéves bérleti szerződése van, nem bolond milliókat beruházni, ha nem tudja, meghosszabbítják-e a bérletet vagy sem. Éppen ezért csak a saját, lehetőleg minél nagyobb haszna érdekli. Ám ha ő képes, szinte beruházás nélkül, nyereségesen működtetni a fürdőt, a város is tudná, s a haszon a városlakóké volna.

– A vállalkozó képviselő azonban nem fogadta el az elutasító választ, rövid időn belül ismét a testület elé terjesztette kérvényét. S érdekes módon a polgármester, törvényt sértve, napirendre tűzte megvitatását, holott a már egyszer elutasított kérvény nem tartalmazott lényeges változást. Samuel Lojkovič polgármester azzal érvelt: Boros úr nem öt, hanem négy évre kéri bérbe a termálfürdőt, tehát a beadvány módosított– méltatlankodott Križan mérnök.

– Hangsúlyozni szeretném – vette át a szót Antal Péter, a Termal Kft. ügyvezetője –, hogy a kft. kizárólagos tulajdonosa a város. A fedett termálfürdő épülete drága volt, 37 millióba került, s a kft. tulajdona. Arról, hogy mi történjen vele, az alapszabályzat értelmében kizárólag a Termál Kft. közgyűlése dönthet. A közgyűlést viszont a képviselők, az önkormányzat tagjai (a polgármester kivételével) alkotják. Május 20-án összehívtuk a közgyűlést, amelyen Boros képviselő megismételte: bérbe akarja venni mindkét fürdőt. Bár a polgármester furcsa mód nem kifogásolta a bérbeadást, sőt a város számára előnyösnek tartotta, a közgyűlés elvetette ezt a gondolatot. Hiszen az alapszabályzatban egy szó sincs arról, hogy az épületet bérbe lehetne adni. Persze, ez sem kizárt, ám ahhoz módosítani kell az alapszabályzatot. Ez viszont fel sem merült, sőt a közgyűlés megszavazta: a kft. kezdeményezzen hitelfelvételi tárgyalásokat, és tegyen előkészületeket a két fürdő összeépítésére. A fedett fürdő felfuttatása kezdettől nagyon jól alakult, naponta átlag 300 vendéget fogad, de a gyengébb hónapokban is 200–210 ember élvezi a termálvizet. A hitelek törlesztése évi 4–5 millió korona, ezért csupán 1 millió koronás nyereséggel lehet számolni. A közgyűlés úgy vélekedik: ha elérnénk a havi 580 ezer koronás bevételt, s rendeznénk a tartozást, a régi fürdővel együtt nyújtott komplex szolgáltatásokkal jelentős hasznot termelhetnénk. A városnak. A régi termálfürdő 3 ezer fő befogadására alkalmas, s feltételezéseink szerint évi nyeresége legalább 10 millió korona – mondta a Termál Kft. ügyvezetője.

Az észérvek, a bérbeadás ellen emelt kifogások hasztalannak bizonyultak. Július 17-én a testület újratárgyalta az Apollón Kft. kérvényét. – Sajnos, a 31 tagú testület két – 13–13 fős – pártra szakadt, a maradék 5–6 ember vagy hiányzik, vagy tartózkodik, illetve lavíroz a két tábor között. Bizonytalan volt, hogyan végződik a testületi ülés, ezért 11-en kivonultunk a tanácskozásról. A szavazásban részt vevő 17 képviselő közül öten tartózkodtak, 12-en nem a város, hanem Boros István vállalkozó képviselő érdekeit támogatták, holott emlékezniük kellene, hogy a két fürdő egybeépítésére hitelfelvételt hagytak jóvá a Termál Kft.-nek, vagy arra is: az épület nem adható bérbe. Az már persze fel sem merült, hogy ha a város valamilyen érthetetlen oknál fogva nem akarja tovább üzemeltetni a termálfürdőt, akkor versenypályázatot hirdet bérbeadására. Természetesen ezt nem hagyhattuk annyiban, jogorvoslatért folyamodtunk. Hiszen mihelyt Boros úr számlára utalja az 5 millió koronát, a polgármester átadja neki mindkét bérleményt – közölték az „ellenzékiek”. Nagyon nyíltan és őszintén beszéltek egyéb visszásságokról is. – Amikor üzemelni kezdett a fedett fürdő, hirtelen kevés lett a termálvízhozam. Rájöttünk, hogy a kútra 12 idegen objektum van rákötve, törvénytelenül. Új magánházak éppúgy, mint Boros képviselő bátyjának üvegházai, melyek tulajdonjogilag nem is az övéi, a szövetkezet adta a városnak, kompenzálásként a meg nem fizetett földadó fejében. Természetesen nem fizet értük bérleti díjat, és úgy, mint a többiek, feketén fogyasztja a termálvizet – mondták a képviselők. Nem segített az sem, amikor áprilisban az illegális fogyasztók elől elzárták az egyik kutat, ugyanis a vízrendszer áttekinthetetlen, sokfelé ágazik el a vezeték. Úgy tűnik, a polgármestert ez nem foglalkoztatja. Igaz, a parcella és a furat a városé, de a termálvíz az államé, s ezt a közvagyont a városvezetésnek védelmeznie kellene. Az sem zavarja, s a képviselők többségét sem, hogy bár a termálvizet nem lehet eladni, viszont a belőle gyártott hőenergiát már igen – az Apollón Kft. a bérleti szerződés értelmében hőcserélő állomást akar építeni. Kérdés, miért nem a város vállalja a beruházást. A jólelkű képviselők lehetővé tették, hogy a fürdőt bérlő kft. harmadik személyekkel, szolgáltatókkal kössön bérleti szerződést. A különböző árusokkal, akik feltehetően nem kevés pénzért állíthatják fel standjaikat, növelve a kft. bevételét. A városlakók egybehangzó, felháborodott véleménye pontosít: csak a vak nem látja, hogy a képviselő vállalkozók épp azért voksoltak a bérbeadás mellett, hogy Boros István, vállalkozó képviselő társuk velük szer-ződjön.

Patthelyzet alakult ki

... kívül-belül korszerű – Januártól vitázunk a termálfürdők sorsáról, egyre idegesebb hangulatban, egyre feszültebb légkörben. Különféle határozatok születtek, majd sor került azok módosítására, az utolsó tanácsülésen pedig a testület jóváhagyta a bérbeadást. Azért, mert a város szempontjából az Apollón Kft. kínálatát előnyösnek ítélte. Ezzel a véleménnyel 11 képviselő nem ért egyet, de ha nem vonultak volna ki a tanácskozásról, a testület nem hagyta volna jóvá a két termálfürdő bérbeadását. Boros úrnak 30 napja van arra, hogy letegye az 5 millió koronát, ha ezt nem teljesíti, nincs miről tárgyalni, a választások után felálló új testületre hárul a döntéshozatal. A „másik csoportba” tartozó képviselőket azért nehéz megérteni, mert egyáltalán nem akarnak tárgyalni az Apollón Kft. szerződéstervezetéről – nyilatkozta Samuel Lojkovič, Nagymegyer polgármestere.– Nem azért, mert eleve elutasítják, hogy a város – az azonnali bevétel reményében – lemondjon az egyszer nagyon jelentős hasznot hozó „fejőstehénről”?– kérdeztünk vissza, majd kifejtettük: a képviselőknek, mindkét csoportba tartozóknak, joguk van a véleménynyilvánításra. A bírálatra, a döntés jogosságának megkérdőjelezésére is.

Csupán érintőlegesen foglalkoztunk a jogtalan termálvízhasználók kérdésével. – Tudunk az áldatlan helyzetről, folyik a vezetékhálózat feltérképezése. Amint megépül a hőcserélő állomás, az Apollón Kft. jóvoltából 800 ezer koronás ráfordítással, legalizálni fogjuk a vízhasználatot.– mondta a polgármester. Boros István magánügyének tartja, hogy bátyja egyike az illegális vízhasználóknak, bár azzal egyetértett, a testület tagjainak, rokonainak kerülniük kellene a szabálysértéseket.

Borús jövőkép?

Bár a testület jóváhagyta a nagymegyeri termálfürdők bérbeadását, sok minden kell még ahhoz, hogy az Apollón Kft. ügyvezetőjének vállalkozói elképzelése megvalósulhasson. Össze kell hívni a város tulajdonában levő Termal Kft. közgyűlését, dönteni kell az alapszabályzat módosításáról, hiszen kizárólag így adható bérbe a fedett termálfürdő. Viszont erről szavazni kell. Az eddigi fejlemények pedig arra utalnak: a városatyák véleménye az időjárás, vagy esetleg a „körülmények” szerint változik.

Nem vonjuk kétségbe az Apollón Kft. terjeszkedési szándékát, amely a vállalkozás sikerét, hasznát kívánja növelni. Ezért kérdéseinkkel nem is zaklattuk Boros István ügyvezetőt, hanem csupán a két egymással szemben álló képviselőcsoport véleményét, érvelését ütköztettük. Egyelőre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?