Elfogytak a vendégek

Rozsnyó. A Rozsnyói Területi Futballszövetség sporttechnikai bizottsága hétközben foglalkozott a területi bajnokság I. osztálya nyitófordulójában idő előtt befejeződött Jablonov–Nižná Slaná találkozóval.

Rozsnyó. A Rozsnyói Területi Futballszövetség sporttechnikai bizottsága hétközben foglalkozott a területi bajnokság I. osztálya nyitófordulójában idő előtt befejeződött Jablonov–Nižná Slaná találkozóval. Mint ismeretes, a vendégcsapat létszáma az első játékrész végén hét fő alá csökkent, ezért a játékvezető, 6:0-s hazai vezetésnél véget vetett az összecsapásnak. „Az ilyen kirívó esetek ez idáig csupán az idény végének történéseit jellemezték. Most viszont már a nyitányon megesett, hogy a vendégek, akik ugyan elutaztak a mérkőzésre, ám foghíjas összeállításban nem tudták felvenni a versenyt a hazaiakkal. Szóba sem jött, hogy ezúttal a mérkőzés nélküli 3:0-ás végeredmény kerüljön a jegyzőkönyvbe. A bizottság a lefújás pillanatában érvényes mérkőzésállást hagyta jóvá, tehát a zöld asztalnál is 6:0-ra nyerték a találkozót a szepesalmásiak. Reméljük, a folytatásban már nem kerül sor ilyen esetekre, melyek rossz fényt vetnek a nyári szünetben átszervezett területi bajnokságra, annak résztvevőire. Szerintünk nem kezdtük korán a pontvadászatot, mindenki jóelőre megtervezhette az idénykezdést. Elképzelhető, hogy a nyári szabadságok ugyan keresztezik az alacsonyabb osztályú csapatok edzőinek elképzeléseit, ám a édes semmittevés időszaka sem szolgáltathat alibit az ilyenfajta sportszerűtlen megnyilvánulásokhoz” – fogalmazott az esettel kapcsolatban rozsnyói munkatársunk Csobádi Károly. (gh)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?