A rendőrség gyilkossági kísérlet gyanújával fogott el egy 41 éves ekecsi – apácaszakállasi férfit a Dunaszerdahelyi járásban. Martina Kredatusová, a Nagyszombati Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: szombaton (december 14.) érkezett a bejelentés arról, hogy egy 36 éves férfit mellkasi lövéssel, életveszélyes állapotban szállítottak kórházba.
Elfogták a lövöldöző ekecsi férfit
„A községbe azonnal egy rendőri egységet küldtünk, hogy kinyomozzák, hol és miként történt ez az eset. Az információk beszerzése után a nagyszombati kerületi rendőrség bűnügyi részlegének a nyomozója vette át az ügyet. A nyomozó az összegyűjtött információk és bizonyítékok alapján egy ekecsi – apácaszakállasi férfi ellen indított büntetőeljárást” – közölte. A férfi egy rövidcsövű lőfegyvert szorított a sértett mellkasához, amelyet el is sütött. A meglőtt férfi életveszélyes állapotba került, de az elvégzett operációnak köszönhetően már túl van az életveszélyen.
„A nyomozó egy rendőrségi cellába helyezte a gyanúsítottat, és indítványozta az előzetes letartóztatásba helyezését. Ha a férfit bűnösnek találják, 15-től 21 évig tartó börtönbüntetésre számíthat” – tette hozzá Kredatusová.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.