Életveszélyes volt a szobor

Királyrév |

<p>Felújításra szorult az iskola udvarában álló Szentháromság szobor. Az emlékművet 1869-ben állíttatták. Szeptemberre befejeződik a rekonstrukció. A község többi emlékművét is fel kellene újítani, de nincs miből.</p>

„A szobor tartóoszlopa megrongálódott, a szakemberek szerint ebben az évek, az időjárás és a megnövekedett kamionforgalom is közrejátszott. Az emlékmű életveszélyes volt, ezért gyorsan kellett cselekednünk” – nyilatkozott lapunknak Királyrév polgármestere. Racsko Pál elmondta, a szobor statikailag nagyon rossz állapotban volt, bármikor összedőlhetett volna, ezért szétszedték és restauráltatják. A munka ötezer euróba kerül, a község fizeti ki. „Nem tudtunk ilyen pályázatról, és nem is volt időnk arra, hogy pályázzunk. Ez elég nagy kiadás a falunak, de nem volt más választásunk” – folytatta a polgármester. A restaurálás szeptemberre fejeződik be. A szobor alapja már elkészült, néhány munkát a helyszínen elvégeztek a szakemberek. „Most faragják, pótolják a hiányzó részeket, nemsokára kezdik összerakni. A téglaalap szétszedésekor találtunk egy üveget, ami sajnos eltörött, az 1800-as évek második feléből származó pénzérmék voltak benne. Úgy döntöttünk, az érméket az új alapba is visszahelyezzük. Eurót és koronát is teszünk mellé” – tette hozzá Racsko. A községben levő további hat emlékmű is felújításra szorul, de a falu költségvetéséből erre nem futja. Tíz évvel ezelőtt részben felújították a szobrokat, átfestették, kijavítgatták őket, de az emlékműveket még sohasem sikerült teljesen, az alapoktól kezdve felújítani. A hét szobor közt egy műemlék is akad, a plébániakertben található tizenhetedik századi Szent Mihály-szobor oszlopa a középkorból származik.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?