Élelmiszer a rászorulóknak

<p>Simonyi (Šimonovce). Rászorulóknak oszt élelmiszert egy helyi polgári társulás. Egyelőre minimális a raktárkészlet, igénylő azonban nagyon sok van.</p>

IBOS EMESE

A Szivárvány Polgári Társulás 2004-ben azzal a céllal jött létre, hogy pályázati források felhasználásával segítsék a helyi lakosságot. Különböző kulturális és sportrendezvényeket is szerveztek. A társulás 2011-ben került a figyelem középpontjába. Szlovákia ekkor kapcsolódott be abba az élelmiszersegélyprogramba, melynek keretében több mint 16 ezer tonna élelmiszert – lisztet és tésztát – osztottak ki a rászorulóknak. Közép-Szlovákiában az Élelmiszerbank Korpona mellett Simonyiban létesített raktárt, az élelmiszerosztást akkor a társulás bonyolította le.

Most a Kaufland rimaszombati üzletláncának köszönhetően ismét élelmiszert osztanak a rászorulóknak. Közel kétéves előkészítő munka eredményeképpen a Szivárvány Polgári Társulás és az Élelmiszerbank szerződést kötött az üzletlánccal. Ennek értelmében a már nem eladható élelmiszert átveszi a bank, a társulás pedig szétosztja a szociálisan rászorultak között. Olyan élelmiszerekről van szó, melyek csomagolása megsérült, vagy néhány napon belül lejár a szavatosságuk. Azokat az élelmiszereket, melyeket az üzletláncok nem tudnak eladni, a hulladékkal együtt összezúzzák, és a szeméttelepre kerül. Közben csak Gömörben több ezren élnek mélyszegénységben és nyomorban. Nem ritka az sem, hogy a szülők élelem híján cukros vizet adnak a gyerekeknek.

„Változó mennyiségben zöldség, gyümölcs, különböző tejtermékek, liszt, tésztafélék és számos félkészáru kerül hozzánk. Csak élelmiszert kapunk az üzletlánctól. Hetente 2-3 alkalommal összegyűlik néhány ládányi élelmiszer. Az átvételt követő fél órán belül a rászorulókhoz kerül az aznapi csomag. Egy-egy alkalommal körülbelül öt családnak tudunk segíteni” – magyarázza Lakatos Ernő, a társulás egyik tagja. Egyelőre csak kis mennyiségű élelmiszer jut el a társuláshoz, ezért eddig csak a Simonyiban élő rászorulók között osztották szét. Kritérium nincs, minden igénylő kaphat a készletből. A rendszer néhány hete működik. Lakatos Ernő szerint a hátrányos helyzetű családoknak óriási segítséget jelent a program. Hozzáteszi azonban, ez az együttműködés rengeteg munka eredménye. Más üzletláncokkal is szeretné felvenni a kapcsolatot, tapasztalatai szerint azonban nem könnyű rávenni őket az együttműködésre. Lakatos arra kérte Bugár Bélát, a Híd elnökét, segítse a tevékenységüket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?