Eladja a kórház az épületeket, amelyekben éjszakai ügyelet működik

Nyitra |

<p>Öten érdeklődnek a helyi kórház épületei iránt, amelyeket a vezetőség karácsony előtt egy nappal kínált eladásra.&nbsp;</p>

A hirtelen döntés mindenkit meglepett, mert a régi portán ma is éjszakai gyermekgyógyászati és fogászati ügyelet működik, miközben a kórháznak több üres épülete is van. Többen arra gyanakszanak, hogy az igazgató konkrét igénynek tesz eleget. Az igazgató, Jozef Valocký parlamenti képviselő (Smer) visszautasítja a vádakat. Azt állítja, a porta épületeit azért adják el, mert a karbantartásuk költséges és az ott rendelő orvosoktól valamint az ortopéd segédeszközöket árusító bolttól beszedett pénz is olyan kevés, hogy nem fedezi a kiadásokat. Az épület és a hozzá tartozó 1340 négyzetméteres telek ára 247 ezer euró, január 9-ig öt vevő jelentkezett, ami Valocký szerint annak a bizonyítéka, hogy szó sincs semmiféle előzetes megállapodásról. Az orvosok, akik az épületben lévő rendelőket bérlik, csak a hirdetésből értesültek a kórház terveiről, holott nyáron öt évre meghosszabbították a bérleti szerződésüket. „Pénzt is fektettünk a rendelők felújításába, én például kicseréltettem a padlóburkolatot. Most azt sem tudjuk, hogy az új tulajdonosnak mik a szándékai az épülettel, mert a hirdetésben szó sem volt arról, hogy mi, bérlők itt maradhatunk” – mondta lapunknak a fogorvosi ügyelet vezetője, Lucia Pániková. Az épületek eladásáról a megyei tiszti orvos sem tudott, annak ellenére, hogy az ügyeletek beosztása az ő jogkörébe tartozik. A kórház igazgatója ebben sem lát problémát, megkeresésünkre azt válaszolta, az eladás hosszú folyamat és keresni fogják a megoldást. „Egyelőre minden a megszokott rend szerint működik, nincs ok a pánikra és arra sem, hogy valaki személyre szabott kínálatra gyanakodjon” – mondta Valocký. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?