Éke a régen híres városnak, a szászok lakta bányavidéknek

Régi kápolnát rejtve

A város keletkezésének idejét 1326-ra teszik a források, amikor szászországi telepesek a korponai jogok szerint kaptak itt kiváltságokat. Ez azt jelentette, hogy a bányászatból származó haszon kétharmada a bányát művelőket illette, egyharmad részt kapott a földbirtokos. Minden bizonnyal ennek a kedvező elbírálásnak is köszönhető, hogy nagyon hamar egy igen jelentős bányaváros alakult ki a Dobsina patak partján, a Szepes-Gömöri-érchegység szívében. Ahol eleinte nagy sikerrel aranyat és ezüstöt, majd rezet, higanyt, még később pedig vasércet és azbesztet bányásztak és dolgoztak fel a patak vizének erejét felhasználó hámorokban és a kohókban. A német ajkú lakosság már valamikor a 14. század első felében egy gótikus stílusú kápolnát építtetett, ezt Szent Valentin tiszteletére szentelték fel. A lakosság létszámának növekedése miatt aztán 1480-ban a már meglévő kápolna mellé egy sokszögzáródásos szentélyű, egyhajós templom épült. A két építmény azonban a török hordák 1584-es, Dobsinát teljesen elpusztító támadásakor tönkrement, s mivel a lakosság javát is elhurcolta a török, így az újjáépítés is sokáig váratott magára. Egészen 1641-ig, amikor az ismét megerősödő lakosság már az ágostai evangélikus hitre áttérve belefogott temploma felújításába. A templom ekkor már magába foglalta az átalakított Szent Valentin-kápolnát is. Minden valószínűség szerint a diadalív két oldalán és annak csúcsán megfestett freskók az 1480-as átépítéskor készülhettek. 1727-ben történt meg az utolsó nagy léptékű átalakítás, ekkor északon és délen mellékhajókkal bővült a templom, alaprajza kereszt alakú lett. Ekkoriban kötötték össze a már álló harangtoronnyal a hajót. 1891-ben neogótikus stílusban, Benkó Károly tervei alapján alakították át utoljára, az eredeti építési stílusjegyeket kissé elmaszkírozva.

TÁJOLÓDobsinát a Rozsnyó és Sztracena közti 67-es úton érhetjük el, a templom a 48.819/20.364 GPS-koordinátáknál található.

A 14. századi gótikáról ma csupán a szentély elemei, egy korábban befalazott, mára feltárt mérműves ablak és a freskók tanúskodnak. Az eredeti szépségükben feltárt festményeken Szűz Mária megkoronázásának ábrázolását, mandorla formában megfestett Pantokrátor Krisztus részleteit és a kereszthalál téma megörökítésének részleteit találjuk. A templom felújítása lassan ugyan, de biztosan halad. Dobsina lakosságának túlnyomó részét egészen a 19. század végéig német ajkú, ágostai evangélikus vallású polgárok alkották, akik a buléner nyelvet beszélték, ők még tudtak áldozni a szent hely karbantartására. A német ajkú lakosság mára már szinte teljesen eltűnt az egykor nagy múltú bányavárosból. Ahol most sok, szebb napot is látott polgárházon a szembeötlő gondatlanság, ápolatlanság, gazdátlanság mutatkozik meg. Sajnos a templomon is meglátszik a hívek csekély száma. Van viszont egy igen figyelemreméltó különlegessége.

„Germánia prófétanője“

Dobsina ágostai evangélikus templomának kutatása évek óta folyamatos, németországi kutatók is jártak már itt. Őket a diadalívnek az egyik oldalán megtalált freskó különösen érdekelte. Az, amelyiken Bingeni Szent Hildegárd, a neves német misztikus, természettudós, zeneszerző, költő, drámaíró, orvos apátnő képmását örökítette meg a freskófestő mester, amint éppen egy pergamentekercsre ír.

Ez a szent életű asszony 1098-ban született és 1179-ben hunyt el, német nyelvterületen igen nagy népszerűségnek örvendő szent, viszont azon túl igen ritkán ábrázolt alak. Érdemes róla azt tudni, hogy a szegényeket és betegeket istápoló apátnő kolostorát messzi tájakról is meglátogatták. Híres volt gyógynövénykertje, és igen nagy sikerrel gyógyított. Hogy nem volt akármilyen egyéniség, azt az is a tanúsítja, hogy élete utolsó évében a saját egyháza kitagadta, emiatt a kolostorában nem lehetett harangozni, elvitték az oltári szentséget is onnan, mert kemény véleménye volt az ellenpápát állító Barbarossa Frigyesről.
Hildegárd halála után a nép többszöri zarándoklatot tartott sírjához, ahol csodás gyógyulások történtek a krónikák leírása szerint. A szent misztikus tiszteletét magukkal hozó szász bányászok pedig fontosnak tartották személyét megörökíttetni pompás, szép templomukban. Amelyre most már ráfér az alapos renoválás.