„Éhséglázadás” Kelet-Szlovákiában

Tiszacsernyő/Tőketerebes. Amikor parlamentben elfogadták a szociális segélyek radikális csökkentéséről szóló törvényt, valószínűleg kevés politikus mérte föl helyesen, hogy a döntés miféle reakciót válthat ki azokból a polgárokból, akiknek évek óta ezek a juttatások jelentették az egyedüli bevételi forrásukat.

Tiszacsernyő/Tőketerebes. Amikor parlamentben elfogadták a szociális segélyek radikális csökkentéséről szóló törvényt, valószínűleg kevés politikus mérte föl helyesen, hogy a döntés miféle reakciót válthat ki azokból a polgárokból, akiknek évek óta ezek a juttatások jelentették az egyedüli bevételi forrásukat. Kelet-Szlovákiában a pokol nagyon hamar elszabadult. Február utolsó napjaiban Tiszacsernyőben egy romákból álló csoport – miután a rendőrség közbelépése megakadályozta őket abban, hogy kifosszák a Jednota élelmiszerüzletét – egy kisebb bolt ellen intézett támadást. Az üzletben minden kezük ügyébe kerülő árut összeszedtek, majd fizetés nélkül távoztak, sőt a „bevásárlás” közben bántalmazták a bolt két eladóját is. Ezután Trhovištén voltak fosztogatások, ám a legsúlyosabb incidens Tőketerebesen történt. Itt a tiszacsernyőihez kísértetiesen hasonló forgatókönyv szerint zajlottak az események. A romáknak nem sikerült kirabolniuk a Paričan élelmiszerüzletet, mivel a rendőrség ekkor még közbelépett.

A feldühödött emberek ezután a romatelephez közeli kis boltot törték fel, amelyet szinte teljesen kiürítettek. A szemtanúk elmondása szerint a fosztogatók olyan sokan voltak, hogy a helyszínre érkező rendőröknek esélyük sem volt velük szemben. A rablókat csak néhány napos keresés után sikerült kézre keríteni, miután a kormány elrendelte az 1989 óta legnagyobb mozgósítást az országban. A hatóság Kelet-Szlovákiában csak több ezer rendőr és katona segítségével volt képes helyreállítani a rendet. Deregnyőben és Királyhelmecen is történtek olyan támadások, melyeknek bizonyíthatóan voltak roma elkövetői is. A média már ekkor előszeretettel nevezte a zavargásokat „éhséglázadásnak”, bár a boltokból nemcsak élelmiszereket vittek el, hanem dohányárút, alkoholt is. Néhány esetben az „éhezők” a helyiségek berendezését is összetörték. A rendőrség komoly erőket vonultatott fel, az idő tájt a tőketerebesi romatelep fölött gyakran körözött helikopter, sőt a régióban két nagyobb és egy kisebb páncélozott jármű, egy vízágyúval fölszerelt gépkocsi és több járőrkocsi is cirkált.

A rendőrök kemény fellépése megosztotta a lakosságot. Voltak, akik helyeselték az intézkedéseket, mondván, csak így lehetett megfékezni a fosztogatókat. Mások, rendőri brutalitásról és etnikai megkülönböztetésről beszéltek. Tény, hogy a határozott fellépésnek meglett az eredménye, a rend néhány héten belül helyreállt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?