Együttműködést épít a Selye Egyetem és a Jókai Színház

Jókai Színház
Komárom |

A közös munkának köszönhetően újabb, az egyetemi polgároknak szóló bérletet is alapíthat a színház – közölte a Selye János Egyetem (SJE).

A Komáromi Jókai Színház a 2023/2024-es évadban a már meglévők mellett egyetemi bérletet is hirdet. Az intézmény erről a SJE rektorával, Juhász Györggyel és az SJE Hallgatói Önkormányzatával egyeztetett. A jelenlegi évadban emellett két előadást kötött le a hallgatói, oktatói és munkatársai számára a SJE. „A beszélő köntös“-t december 14-én tekintette meg az egyetemi közönség, a másik előadást, Örkény István „Tóték“ c. darabját pedig tavasszal fogják.

Nagy sikernek tartjuk, hogy egyetemünk a hallgatói önkormányzat hathatós támogatásával, a Jókai Színházzal és az Egressy Béni Városi Művelődési Központtal szervezett közös programokkal több száz hallgatót, oktatót és munkatársat tudott megmozgatni az adventi időszakban.

Ezzel jeleztük, hogy nem csupán kultúraszerető, hanem a kultúrát támogató közösség is a miénk. Nagyon örülünk, hogy megtaláltuk a közös hangot Komárom két legnagyobb kulturális intézményének vezetőivel és elkezdődött egy előremutató közös gondolkozás”

– emelte ki Juhász György.

Egyebek mellett a színházunknak köszönhetően a szlovákiai magyar közösség egyik legfontosabb kulturális központja Komárom, a Selye János Egyetem által pedig felsőoktatási központja is. A színház tudomásom szerint jó ideje szerette volna szorosabbra fogni az együttműködést a két fél között, a szándékunk, az elképzelésünk Juhász György rektor úr pozitív hozzáállásának köszönhetően most találkozott. A színháznak fontos a fiatal, gondolkodó, formálódó értékrendű, kérdéseket feltevő generáció. Az egyetem pedig többről szól, mint a kreditek gyűjtéséről. Az universitas szelleme az új impulzusokat, a világra való nyitottságot, adott esetben a saját szűkebb területünkön kívül eső témák iránti érdeklődést is feltételezi. Meggyőződésem, hogy ezen a téren kölcsönösen gazdagítani fogjuk egymást” – mondta el az induló együttműködés kapcsán Gál Tamás, a Komáromi Jókai Színház igazgatója.

Gál Tamás hozzátette: a 2023/2024-es évadra meghirdetendő egyetemi bérlet kapcsán

a magyar hallgatók által látogatott további egyetemi központokkal – Pozsonnyal, Nyitrával – is szeretnék megtalálni az együttműködés lehetséges útját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?