Együttélésre ítélve

Yehuda Lahav most a Hernád Magyar Lap- és Könyvkiadó jóvoltából beszélt legújabb könyvéről, az Ösvény a megértéshez című kiadványról, mely rövid, életszagú történetekkel láttatja két „együttélésre ítélt” nép, az izraeliek és a palesztinok mindennapjait. Olyan oldalról szemléli a kérdést, amelyikről a hírek, a tudósítások nem tudják, hiszen azok tárgyszerűségre, rövidségre törekednek. A két nép közötti együttélés lehetőségét kutatja a könyvben, de nem csak izraeli és palesztin viszonylatban. Hasonló kérdéseket feszeget szlovák–magyar és szerb–horvát területen is. A szerző előnyben van a nyugat-európai tudósítókkal szemben, hiszen olyan közegből származik, ahol volt alkalma megtapasztalni a kisebbségi lét ízét, s ezáltal olyan összefüggésekre tud rámutatni, amelyet például egy francia tudósító nem vesz észre. Szerinte közös nevezői vannak minden nemzetiségi viszálynak, s csak az érti meg őket igazán, akinek része volt benne. Az izraeli–palesztin konfliktus ellenére Yehuda Lahav bízik abban, hogy lesz megbékélés, mivel a 21. században nincs más kiút. A két nép együttélésre van ítélve, ehhez azonban mindkét félnek fájó kompromisszumokat kell kötni. Az ország két nép hazája, s bár mindkét nép egyforma jogon követeli azt, az országból csak egy van. Ugyanakkor Yehuda Lahav úgy látja, s könyvében is ezt illusztrálja, hogy a két nép együtt akar és tud élni, csak nem hagyják, mivel mindig vannak olyan szélsőséges csoportok, amelyek visszaélnek a helyzettel. A tudósító-író önmagáról is beszélt, életéről, megpróbáltatásairól. Mint mondta, azért írta meg 2003-ban életrajzi könyvét Sebhelyes élet címmel, mert azt szeretné, hogy a gyerekei és az unokái választ kapjanak kérdéseikre. Yehuda Lahav elmesélte, szülei eperjesiek voltak, ő maga hetven évvel ezelőtt Weiszlovits István néven született Kassán. Abból a Weiszlovits családból származik, amelyiknek nagyváradi ága Ady Endre egyik mecénása volt. Alig múlt 12 éves, amikor a zsidótörvények miatt az anyja a budapesti nagyanyjához szöktette őt, féltestvérét pedig Angliába. Többé nem látta a szüleit, mindketten áldozatul estek a zsidóüldözésnek. Mivel a szláv nyelvet értette, a felszabadító szovjet csapatok szolgálatukba vették, mint tolmácsot. Végül a háború után emigrált Izraelbe, vagy ahogyan ő mondja, „feljebb jutott”. Azért változtatott nevet, mert „Weislovits néven nem lehet írni izraeli újságba”. A Lahav szó kardélt jelent, amely név emlékeztetni hivatott arra az időszakra, amikor egy ideig a kibucban élt. 1989 és 1994 között Izrael kelet-közép-európai tudósítója volt, visszavonulása óta pedig magyar, szlovák és cseh lapoknak egyaránt tudósít.

Yehuda Lahav otthon érzi magát Izraelben, Kassán, Budapesten, Prágában, s ha arról kérdezik, hol az igazi otthona, mindig azt válaszolja, hogy a szellemi otthona továbbra is Kassa, ám a családja Izraelben van. Elmondása szerint valahányszor átlépi a szlovák határt, úgy érzi, otthon van. Kitűnően beszéli a szlovák, a cseh és a héber nyelvet, magát mégis magyarnak tartja, annak ellenére, hogy anyja cseh volt.

A kiadványt Szabó Ottó illusztrációi teszik teljessé.