Egyre színvonalasabban dolgoznak az amatőr fotósok

Dunaszerdahely
Dunaszerdahely |

Többéves hagyományra tekint vissza az Am-Fo, az amatőr fotósok kiállítása, mely évről évre színvonalasabb. 

Idén 23. alkalommal rendezték meg a kiállítást, a járvány miatt létszámkorláttal. „Kisebbek a kiállítótermek, ezért kompromisszumra törekedtünk, igyekeztünk betartani a biztonsági előírásokat és lehetővé tenni az érdeklődőknek a kiállítás megtekintését. Minden kiállító egy vendéget hozhatott magával, és bár korlátozott mennyiségben, de meghívókat is szétküldtünk. Végül egy optimális helyzet alakult ki, hála a Gallery Nova térbeli adottságainak, hiszen a belső udvarban és a földszinti, valamint az emeleti kiállítótermek között szétszéledtek a vendégek” – mondta Jana Svetlovská, a Csallóközi Népművelési Központ igazgatója.

Hosszú évek óta először egy színvonalas katalógust adhatott ki a népművelési központ. Anyagi forrást az előző kormány kulturális minisztériumától kaptak. Rendhagyóan alakult az idei évad, a megyei verseny, mely június elején volt Szakolcán, megelőzte a járásit, legalábbis ami a megnyitót illeti. A központ lelkiismeretes munkájának hála, minden versenyző művet még február végéig regisztrálták, postázták, így senki sem maradt le a megmérettetésről.

Már hagyományosan Keppert József, a Galántai Fotóklub egyik alapítója és Barczi Ervin, a fotóklub tagja, továbbá Derzsi Áron, a Csallóközi Központ munkatársa és a versenyben részt vevő fotósok egy zárt körű informatív tárlatvezetést tartottak a hivatalos megnyitó előtt. Megvitatták és értékelték a kiállított fotókat.

A versenybe több mint 25 fényképész, összesen 130 fényképpel jelentkezett, ezekből a zsűri 63 fotót választott ki a kiállításra, korosztály szerint, illetve színes és fekete fehér kategóriák alapján. Idén is a 21 éven felettiek kategóriája volt a legerősebb. Keppert József, a zsűri elnöke hangsúlyozta, a versenyben részt vevő fényképek színvonala évről évre emelkedik. Ehhez nem utolsósorban a néhai híres dunaszerdahelyi fotósklub újraindítása is hozzájárult. Az eredeti klubot közel ötven évvel ezelőtt Rácz László alapította, és nem egy híres, kiváló fotográfus kezdte el itt, a dunaszerdahelyi klubban a pályafutását. Beleértve Keppert Józsefet, az újonnan indított fotósklub lektorát is.

A 16 éves korig kategória győztese Nagy Gergely lett, aki sikeresen szerepelt a szakolcai megyei fordulón is. Így a Dunaszerdahelyi járást az országos fordulón is képviselni fogja. A 21 éves korig kategória győztese Egri Tímea, aki fekete-fehér fotóival nyert Kisudvarnokról, illetve Puss Richard a színes fotók kategóriájában Úszorról. A 21 éven felüliek kategóriájában a színes és fekete-fehér fotók kategóriájában Puss Tibornak ítélte a zsűri az első helyet. A ciklus és sorozat kategóriát Tóth László nyerte Bacsfáról. A kiállítás július végéig tekinthető meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?