Régió
A második évforduló alkalmából ma reggeltől estig ingyenes vetítések lesznek a moziban (A szerző felvétele)  

Egyre népszerűbb a Tátra mozi

V. Krasznica Melitta

2018. augusztus 15. 17:05

Komárom | Ingyenes vetítéssel ünnepli holnap újranyitásának második évfordulóját a Tátra mozi, amely 2016. augusztus 16-i újraindítása óta a környék közkedvelt filmszínházává vált.

Bizonyítják ezt a számok is, nem egész két év alatt, azaz az indulástól kezdve idén július végéig 2613 vetítésük, és 116 151 nézőjük volt, eddigi legerősebb hónapjuk pedig 2018 júliusa volt, amikor látogatóik száma meghaladta a 7300-at.


A mozi újraindítása Ryšavý Boldizsár nevéhez fűződik, aki 2013-ban 20 évre vette bérbe a várostól az épületet. „Számomra a mozi egy nagy játszótér, ahol nemcsak filmvetítés folyik, de más érdekes programok színtere is, például gyerekzsúroké, családi összejöveteleké. Volt már, hogy idős nénit hoztak a családtagok születésnapja alkalmából moziba, és a vetítés előtt a vásznon megjelent az ünnepelt neve, és a Boldog születésnapot felirat. Nem zárkózunk el ilyen kérésektől sem – mondta Ryšavý Boldizsár. – Igyekszem én is mindig új ötletekkel előállni, valami olyat csinálni, amit más nem. Több tervem van, egyet elárulhatok: szeptember végén, október elején zenés esteket indítunk egykori neves színészekre, előadókra emlékezve, akik a zenés műfajban is otthonosan mozogtak. Rólunk beszélgetünk, híres szerepeikből vetítünk részleteket. Az első ilyen estét nagy kedvencemnek, Hofi Gézának szenteljük.” Sikerükhöz mindenképpen hozzájárul, hogy a Tátra egyike a magyar szinkronnal is játszó 7 szlovákiai mozinak. Mivel a külföldi filmek szlovákul jobbára feliratozottak, míg magyarul szinkronizáltak, Komáromban sok szlovák anyanyelvű néző is inkább a magyar változatra vált jegyet. A forgalmazókkal kialakított jó kapcsolatoknak köszönhetően egyre több filmet tudnak az országos premierrel azonos időben műsorra tűzni. „Szeretnénk aktív szerepet vállalni a magyarországi filmek szlovákiai, csehországi népszerűsítésében. Például a Kincsem című film vetítési jogát mi vásároltuk meg és forgalmaztunk egész Dél-Szlovákiában, egyelőre magyar nyelven, de forgalmazási társaságunk elkészíttette a cseh szinkront is. Ősszel kezdik vetíteni, izgatottan várjuk, milyen lesz a film fogadtatása a szlovák és a cseh nézők körében” – mondta a tulajdonos.


Holnap reggeltől estig 6 filmet vetítenek, várhatóan valamennyit teltház mellett. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk