<p>Néhány hónapon belül egymillió eurót kap a kormánytól Rimaszombat önkormányzata a kaszárnyában működő ipari park befejezésére. A Fico-kormány kétszer is megígérte, hogy kétmillió eurót ad erre a célra, de a pénz nem érkezett meg.</p>
Egymillió euró a rimaszombati ipari parkra
Jozef Šimko, Rimaszombat polgármestere a napokban tárgyalt a gazdasági minisztérium államtitkárával az előző kormány által ígért támogatásról. Štefan Szántó, a Rimaszombati Városi Hivatal vezetőjének tájékoztatása szerint a tárgyalások sikeresek voltak, ígéretet kaptak, hogy az ipari park infrastrukturális beruházásaihoz legkevesebb egymillió eurót még nyár elejéig megkap a város. Ez a támogatás azért fontos, mert több mint 60 munkahely megmaradása és további 180 új munkalehetőség kialakítása múlik rajta. A Rimaszombatban működő Kissling cég ugyanis csak akkor tud gyártócsarnokot építetni a kaszárnyában lévő ipari parkba, ha ott megfelelő műszaki feltételeket biztosít ehhez a város. A német érdekeltségű cégnek már korábban bérbe adták a kaszárnyában kialakított ipari park egy részét, a vállalkozás már tizenhét éve működik a városban, idén komolyabb fejlesztést terveznek, így akár 180 új munkahellyel bővülne a kínálat Rimaszombatban. A Kissling cég a világpiacon jól értékesíthető finommechanikai berendezéseket gyárt, két új gyártócsarnokot szeretne felépíteni az egykori kaszárnyában kialakított rimaszombati ipari park területén, ha ehhez nem lesznek megfelelő feltételek, a cég elköltözik a városból.
A kaszárnya infrastrukturális beruházásaira még a Ficokormány ígért Tiszolcon tartott kihelyezett kormányülésén kétmillió eurót, majd az erről szóló határozatot a Nagykürtösön megtartott kihelyezett kormányülésen is megerősítették, de egyetlen cent sem érkezett a város számlájára. A városvezetés levélben kereste meg a kormányfőt, Iveta Radičovát, hogy segítséget kérjen. Ezután fordultak a gazdasági szaktárcához. Az sem kizárt, hogy Rimaszombat a korábban ígért teljes összeget, mind a kétmillió eurót megkapja a kaszárnyában lévő ipari park befejezésére. A több mint kilenchektáros objektumban utakat, villanyvezetékeket, víz és csatornahálózatot kell kiépíteni, korábban, a szovjet hadsereg távozása után több száz köbméter gépolajjal, üzemanyaggal szennyezett földet kellett eltávolítani. A kaszárnyában jelenleg a koreai érdekeltségű Yura Eltec Corporation autóelektromossági cikkeket és kábeleket gyártó leányvállalata működik, közel ezer főnek adva munkát. A német és a koreai cég további fejlődésének érdekében komoly súlya van a kormánytámogatásnak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.