Komárom. „Az év végéig anyagilag biztosított a művészeti alapiskola működése, de hogy 2005. január elsejétől milyen finanszírozási rendszer szerint folytatjuk tevékenységünket, azt még nem tudjuk” – mondta lapunknak Fekete Vince, a Komáromi Művészeti Alapiskola igazgatója.
Egyházi és templomi zene szak nyílt Komáromban
A parlament várhatóan az ősz folyamán vitatja meg a Millennium oktatási program stratégiáját, amely vélhetőleg rögzíti majd a művészeti alapiskolák jogállását és támogatási rendszerét is. Az igazgató szerint két finanszírozási megoldás lehetséges: vagy végbemegy a fiskális decentralizáció, és az önkormányzatok tartják majd fenn a művészeti alapiskolákat, vagy továbbra is a központi költségvetésből biztosítja az állam az ehhez szükséges összeget. „Nehezen tudom viszont elképzelni, az esetleges decentralizációt követően az önkormányzatok annyi pénzzel gazdálkodhatnak majd, hogy abból teljes mértékben fedezni tudják ezen intézmények zavartalan működését” – tette hozzá. Utalt arra, hogy jelenleg az állam pozitív megkülönböztetést alkalmaz az egyházi és a magán művészeti alapiskolákkal szemben, míg az úgynevezett nyilvános művészeti alapiskolák nem kapják meg a diákonkénti fejkvóta teljes összegét.
A művészeti alapiskolák helyzetének javítása érdekében a szülői szövetségen és a szakszervezeten kívül a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása is lobbizik. Fekete szerint az önkormányzati vezetők is tudatosítják, hogy a művészeti alapiskolák megszűnésével sokkal szegényebb lenne az adott település kulturális élete, hiszen ezen intézmények diákjai, tanárai rendszeres szereplői a különböző rendezvényeknek, emelik azok színvonalát. A Komáromi Művészeti Alapiskola növendékei például évente több mint 100 eseményen lépnek fel. „Elvárjuk, hogy a kormány és a parlament tagjai felismerjék, mekkora szellemi tőkét képviselnek a művészeti alapiskolák, milyen fontos bázisai a kultúrának, mennyire fontos szerepet játszanak a fiatalok egészséges szellemi nevelésében – mondta Fekete Vince. – Reméljük, döntésük meghozatalakor mindezen szempontokat figyelembe veszik az illetékesek, és biztosítják a megfelelő pénzügyi hátteret is.”
A Komáromi Művészeti Alapiskolának 1100 növendéke van, közülük mintegy 650-en a zenész, 300-an a képzőművész és 150-en a tánc szakot látogatják. Az idei tanévben bővül a kínálat, mégpedig az egyházi és templomi zene szakkal. „Süll Kinga személyében olyan oktatóval büszkélkedhetünk, aki Hallében elvégezte az egyházzenei főiskolát – árulta el az igazgató. – Az ökumené jegyében folyó négyéves képzés során növendékeink olyan tudásra tesznek szert, amely lehetővé teszi számukra, hogy a későbbiekben akár kántorként tevékenykedjenek.” Fekete Vince elárulta, a jövő tanévben be szeretnék indítani az irodalom és dráma szakot is.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.