Egyeztetni fognak a nemzeti parkról

Pozsony |

A környezetvédelmi minisztérium az Új Szóhoz is eljuttatta reakcióját a Szlovákia Agrárkamara kijelentéseire.

A szaktárca megerősítette, hogy a Duna Menti Nemzeti Park kialakításáról szóló bejelentésével a környezetvédelmi minisztérium egyúttal nyilvános párbeszédet indított. A tárca teljes mértékben tiszteletben tartja a Szlovákiai Agrárkamara érdekeit, azaz, hogy a csallóközi termőföldeket továbbra is mezőgazdasági célokra lehessen felhasználni. Hangsúlyozta, hogy a nemzeti park előkészületeivel még nagyon az elején tartanak és végleges formája, illetve zónázási területei az érintett felek kölcsönös megbeszéléseinek eredményeként alakulnak ki.

Ján Budaj, a környezetvédelmi tárca ideiglenesen megbízott minisztere kijelentette, hogy a nemzeti park kialakításának célja a Csallóköz, valamint a Duna-mente természeti kincseinek hatékonyabb megőrzése.

E cél érdekében olyan megoldásokat fogunk keresni, amelyek növelik a természetvédelem intenzitását, ám egyúttal sem a mezőgazdászok munkáját, sem Szlovákia élelmiszer-önellátását nem fogják veszélyeztetni

– hangsúlyozta Budaj.

A Duna mente nemzeti parkká való nyilvánítása folytatása lesz a már meglévő természetvédelmi területeknek, amilyen Ausztriában a Donau-Auen National Park, a Fertő-Hanság Nemzeti Park, valamint a Duna-Ipoly Nemzeti Park Magyarországon. A park részei lesznek a már létező védett területek – a Duna ártere, valamint az ártéri védett madárterületek és további kisebb, környezetvédelem alatt álló tájegységek.

A képviselők egy csoportja, Kristián Čekovský, Róbert Halák, Monika Kozelová, Anna Mierna, Richard Nemec, Ján Szőllős, Marek Šefčík, Jaromír Šíbl, Michal Šipoš, Tomáš Šudík és Vladimír Zajačik kezdeményezte a Duna Menti Nemzeti Park létrehozására irányuló jogszabályok kialakítását, kérvényezve az 543/2002 környezetvédelemről szóló törvény módosítását. Ennek a javaslatnak azon részeit fogja a környezetvédelmi minisztérium kiegészíteni, amelyekkel garantálni fogják a Duna Menti Nemzeti Park létezését anélkül, hogy károsan befolyásolná a mezőgazdasági termelést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?