Egyesek reménykednek, mások aggódnak

A színvonal csökkenése a személyzet túlterheltségére vezethető visszaSomogyi Tibor felvételeBár a „Zajac-bankók” bevezetése és más intézkedések negatív visszhangot váltottak ki, a tárca szakemberei állítják: egyszer eljönnek azok a boldog idők, amikor az egészségügyi intézmények kilábalnak fojtogató adóságaikból, és a páciensek megfelelő szintű ellátásban részesülnek majd.

A reform önmagában persze nem elég; emberek kellenek, akik megvalósítják. Sajnos országszerte tapasztalható jelenség, hogy egyes kórházak igazgatói „jótékonysági intézményként” fogják fel az egészségügyi ellátást, kizárólag az államra támaszkodva. A reform valahol arról is szól, hogy az egészségügyi intézményeket érdekeltté tegye az önállósulásban, ami elképzelhetetlen a magasabb szintű ellátás nélkül.

A címben említett rozsnyói Szent Borbála Kórház egyike azoknak az intézményeknek, melynek élén az elmúlt években az igazgatók egymásnak adták a kilincset. Méltatásukra nem térek ki, ez akár egy hosszabb tanulmány tárgyát is képezhetné. Tény, hogy a rozsnyói kórházban 2003 júniusában szükségállapotot hirdettek ki. A vezetés már korábban megvált több mint 250 alkalmazottól, és számuk tovább csökkenthető – állt a sajtó számára kiadott közleményben. A felhalmozott adósságokról már kevesebb szó esett, ám a Kassa megye önkormányzatához közel álló források óvatos becslése szerint is a kórház havonta hat-, mások szerint tízmilliós adósságot termel. A szolgáltatások színvonala mindamellett fokozatosan csökkent, ami egyrészt a személyzet túlterheltségére vezethető vissza. Önmagáért beszél az a tény, hogy a kórház gyakorta képtelen volt kimeríteni az Általános Egészségbiztosító keretét – tehát az egészségügyi ellátás valamilyen okból „visszaeső tendenciát” mutatott. Ez persze azzal jár, hogy a betegek lassan „elpártolnak” az intézménytől.

Az „érdekes dolgok” kategóriáját mindez persze korántsem meríti ki. Egy korábbi, leleményes igazgató például bérbe adta a kórház előtti parkolót egy kassai cégnek. Az ellátásra szoruló beteg és a kórházi alkalmazott egyaránt fizetett, hogy bejuthasson az intézménybe, ám a szerződéssel ellentétben az intézmény a mai napig nem kapta meg a neki járó bérleti díjat. Vásároltak a későbbiekben palackozott oxigént is, annak ellenére, hogy a kórháznak saját oxigénfejlesztője van évtizedek óta. A közelmúltban vásárolt, a műszaki előírásoknak meg nem felelő készülékek vásárlása is egy korábbi „vezető” számlájára írható. Hogy kit terhel a felelősség az eltelt két és fél évben megnövekedett elhalálozások száma miatt, talán örök titok marad.

Október hatodika lesz az a nap, amikor eldől, ki kerül a Szent Borbála Kórház élére. Talán nem lesz nehéz dolga a pályázatot elbíráló bizottságnak, mivel a pályázók száma kereken – egy. Úgy tűnik, csupán a jelenleg megbízott igazgatóként tevékenykedő orvos érez elhivatottságot arra, hogy az anyagi és presztízsgondokkal küzdő intézményt a reform rögös útjára terelje.

Egy magát megnevezni nem kívánó alkalmazottól értesültünk, a változások szele máris vihart kavart abban a bizonyos éjjeliedényben. Szeptember 27-én az alkalmazottak új szerződést írtak alá, mely egyebek között arról is szól, ezentúl a bérük kilencven százalékáért fognak dolgozni; a maradék tízért nyilván más formában kárpótolják őket. Hogy hol van ilyenkor a szakszervezet, ugyanolyan talány, mint az, hogy vajon ez a lépés – ha némileg mérsékli is a további eladósodást – hozzájárul majd az egészségügyi ellátás színvonalának növeléséhez? Mert a reform valahol erről is szól. (-la-)