<p>Losonc. Évek óta húzódik az elkerülő út megépítésének ügye. Közben egyre nagyobb a forgalom Losonc történelmi</p>
Egyelőre nem tudni, mikor épülhet meg az elkerülő út
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_13867491945875_31.jpg.jpg?itok=CYUxrtZW)
IBOS EMESE
A személygépkocsi-forgalom mellett jelentős teherforgalom halad keresztül a város központján. Megoldást elkerülő út megépítése jelentene.
Alexandra Pivková polgármester elmondta, óriási hátrányt jelent, hogy Losonc belvárosán halad keresztül a 75-ös elsőrendű út. A Nagykürtösre és az onnan Fülekre tartók Losonc történelmi belvárosán haladnak keresztül. A ráróspusztai híd megépülése óta, melyet 2011 októberében adtak át, a Magyarországra tartó és az onnan érkező forgalom nőtt, holott a hídon csak 12 tonnás járművek haladhatnak át. Alexandra Pivková úgy fogalmazott, az önkormányzat mindent megtesz, hogy előmozdítsa a projektet. Mivel azonban az elkerülő út megépítése a Szlovák Közútkezelő Vállalat hatáskörébe tartozik, az önkormányzat legfeljebb sürgetni tudja az építkezést. Elkészült az építkezés terve, és lefolytatták a területrendezési eljárást is. A polgármester értesülései szerint jelenleg a tulajdonjogi kérdések rendezése folyik, a Szlovák Közútkezelő Vállalat megkezdte az érintett földterületek felvásárlását. Azt nem sikerült kiderítenünk, hol tart a telkek rendezésének ügye. A tervek szerint az elkerülő út az Irtvány lakótelep mögött vezetne, csatlakozna a volt Novoker, vagyis a Városi uszoda melletti útra. Áthaladna a zólyomi úton Videfalva előtt és Bolontov mellett, az Opatovai-dombon csatlakozna az E 175-ös autóútra.
Alexandra Pivková elmondta, reméli, a Szlovák Közútkezelő Vállalat az elkerülő út megépítését besorolja a 2014-es projektjei közé. A polgármester szerint az elkerülő út nemcsak Losonc belvárosát, hanem a környező településeket – Losonctamási, Patakalja (Podrečany) – is tehermentesítené.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.