Egyelőre nem lehet tudni, ki volt a hibás

Érsekújvár. „Törvényszéki boncolásra szállították annak a kislánynak a holttestét, akit pénteken gázoltak halálra a városban. Ha az esetet vizsgáló szakemberek kérni fogják, további szemtanúk után kutatunk majd a sajtó bevonásával“ - tájékoztatott tegnap Miloš Fábry nyitrai kerületi rendőrségi szóvivő.

Érsekújvár. „Törvényszéki boncolásra szállították annak a kislánynak a holttestét, akit pénteken gázoltak halálra a városban. Ha az esetet vizsgáló szakemberek kérni fogják, további szemtanúk után kutatunk majd a sajtó bevonásával“ - tájékoztatott tegnap Miloš Fábry nyitrai kerületi rendőrségi szóvivő. Fábry szerint a körültekintő boncolás minden erőszakos halál, illetve annak gyanúja esetében elengedhetetlen része a vizsgálatnak.

Michaela K., aki tavasszal töltötte volna be a tizenegyedik életévét, vele egykorú barátnőjével azon a délutánon az autóbuszmegállóhoz sietett a bevásárlóközpontból, hogy megnézzék, mikor indul a következő helyi járat. A gyerekek szülei ez alatt a bevásárlóközpontban voltak. A kislány – a rendőrség eddigi információi alapján – a megálló előtt álló autóbusz mögül futott ki váratlanul a forgalmas Nyitrai útra, és egy Škoda Fábia személygépkocsi kerekei alá esett. A körforgalom irányából a város központja felé tartó gépkocsi húszéves sofőrje nem volt ittas. A bevásárlóközpont dolgozói és látogatói döbbenten idézték fel a pénteki eseményeket. Egy asszony – aki éppen a baleset idején parkolta le autóját a bolt közelében – odarohant a gyerekhez, és a kabátját tette a súlyosan sérült kislány feje alá. Egy idősebb úr a pillanatokon belül kialakult forgalmi dugóban próbálta irányítani az autókat. Állítólag később mindkét segítőkész embernek nyoma veszett, és a baleset több szemtanúja még a rendőrök megérkezése előtt felszállt az induló autóbuszra. A kislány barátnője kétségbeesetten rohant a bevásárlóközpontba, hogy megkeresse a szülőket. Végül a bolt hangosbemondóján keresztül hívták ki a gyerek hozzátartozóit. M. K. a kórházba szállítás közben belehalt sérüléseibe.

A kislányt várhatóan szerdán 14 órakor helyezik örök nyugalomra az érsekújvári temetőben. Az autóbuszmegállónál mécsesek egész sora emlékeztet a szörnyű tragádiára. Az úton jól láthatók a krétával megrajzolt körvonalak, ahol az autóbusz állt, és az a hely, ahol az autó elgázolta a kislányt. A körforgalmú csomópont szomszédságában még az ünnepek előtt egy újabb, hatalmas bevásárlóközpontot nyitottak. A gépkocsivezetők és a gyalogosok részéről tehát az eddiginél is nagyobb éberségre, még több figyelemre lesz szükség ezen a forgalmas útszakaszon.

Augusztusban is meghalt egy kislány

Tavaly augusztusban egy ugyancsak halálos kimenetelű baleset történt Érsekújvárott, akkor a Terno bevásárlóközponthoz közeli úton, ahol a tizenegy éves Ivettet két egymásnak ütköző autó sodorta el. A Czuczor Gergely Alapiskola bejáratnál hónapokig pislákolt a mécses, az intézmény tizenegy éves tanulóját több százan gyászolták. (száz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?