Egyelőre ingyen használják a fizetett parkolóhelyet

Galánta |

<p>Huszonöt euróért éves parkolókártyát vásárolhatnak a Forradalmi negyedben található kettő, és a Szlovák nemzeti felkelés negyedben álló egyik panelház lakói, abban az esetben, ha a házukkal szemben található fizetős parkolóhelyet szeretnék használni.</p>

A városi közterületfenntartó vállalat azonban eddig még egyetlen kártyát sem adott el, korábban ugyanis a város ingyenes jegyeket biztosított az igénylőknek. A lakók úgy vélik, a fizetett parkolót csak a legvégső esetben veszik igénybe, ha a lakóházaik körül már nem találnak üres parkolót.
A Mladosť Áruház mögött található parkoló tavaly májustól a városi közterület-fenntartó vállalat hatáskörébe tartozik. Míg a város irányítása alá tartozott, addig az érintett három lakótömb lakosai ingyenes éves parkolókártyát igényelhettek a városházán. Eva Vašáková, a városháza munkatársa arról tájékoztatott, hogy évente mintegy hatvanan igényeltek ilyen kártyát. Ján Poľakovský, a városháza helyettes elöljárója szerint azért tették fizetőssé a parkolást, mert az utóbbi időszakban több parkolóhelyet is létesítettek. Vašákovától megtudtuk, hogy a környéken kétszáztizenkilenc parkolóhely található. A közterület-fenntartó vállalat szerint a három lakótömbből még senki nem vásárolt idén éves parkolókártyát. Az egyik lakos, aki ottjártunkkor épp az autójáért ment a fizetett parkolóba, még nem tudott a lehetőségről. Mint mondja, akkor hagyják itt az autót, ha este a ház előtt nem tudják leállítani. Hozzátette, hogy eddig még semmilyen büntetést nem kaptak. A parkolóban több behavazott, hosszabb ideje ott álló autót is találtunk.
A büntetéseket a városi rendőrség szabja ki. Miroslav Grell, a galántai városi rendőrség parancsnoka elmondta, várhatóan februártól már ellenőrizni fogják az éves parkolókártyákat is. Egyelőre azonban nem büntetnek, jelenleg egy-egy ellenőrzés során inkább a rendre ügyelnek. František Morovič, a közterületfenntartó vállalat igazgatóhelyettese arról tájékoztatott: ha a lakók idén a fizetett parkolóban szeretnének parkolni, az éves kártyát, vagy pedig napijegyet kötelesek felmutatni. Hozzátette, hogy az ellenőrzések várhatóan februárban kezdődnek.
Vágsellyén, aki biztos parkolót szeretne, és nem akar a véletlenre hagyatkozni, az 2002-óta parkolóhelyet bérelhet, évente 232 euróért. Avárosházán megtudtuk, jelenleg megközelítőleg 270 ilyen parkolóhelyet bérelnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?