Egy régió kincsei

Szűz Mária közeledett az úton. Most is szoptatott. Kicsit zörgött a kereke. Arcán ebből semmi sem látszott. Csak az a kicsit idült mosoly. Jézuskájának homlokán egy nagy lyuk éktelenkedett. Koszlott és kifakult volt a papír.

Szűz Mária közeledett az úton. Most is szoptatott. Kicsit zörgött a kereke. Arcán ebből semmi sem látszott. Csak az a kicsit idült mosoly. Jézuskájának homlokán egy nagy lyuk éktelenkedett. Koszlott és kifakult volt a papír. Az aranyozott keret széleire egyenetlenül vörös körmökben végződő tömpe fekete ujjak kulcsolódtak. A kép alatt négy láb iparkodott. Két laza szoknya lebbent. Kistérségi körmenet. Szűz Mária szelíden vállalta az ószeresek védőszentjének szerepét.

A manifesztált lelki kincseken túl ott lapultak egy rozoga kiskocsiban a gondos körültekintés nélkül gyűjtögetett értékek. Műanyag és fémtárgyak, könyvek és szerszámok, falvédők és konyhai eszközök, mind-mind sebesülten, halálos fáradtan, rettentő fölöslegesen, szolgálat után – szó szerint is földönfutón lapultak egymáshoz bújtak. Vándormúzeum, elveszett történetek tára. Két fej bukkan elő Szűz Mária mögül, az egyszálbél, csontos arcú, mélán festett hajú anyáé és a kerek arcú, hamvas mosolyú rossz fogú lányé. A tárlat potyog, interaktív. A lány tárlatrendez, az anya tárlatvezet, egyszerre dől a tárgyi emlékezet és az „oral history”. „Vegyen valamit, maga aztán csak szereti a szépet, ezek itten szép dolgok, meg aztán hasznos holmik, vegyen már, igazán, meg kellett menteni az apák örökségét, mert hát ugye büszkének kell lenni a kultúrára, ez itt mind mesél, de nem mindenki érti, maga okos ember, maga megértené, hallgathatná őket, mint a múzeumban a csendet” – zúdul elő a nőből harsány kétségbeeséssel.

Nem szólok, csak gyanakodva méregetem a kacat pr-menedzserét. Mintha a gondolataimat olvasná: „Itt nincs vacak, ezek jól jöhetnek még, hasznosak is, meg aztán milyen szépek, a legszebb a régi, amin ott van rajta a patina, és ilyen olcsón nem vesz sehol ilyen komoly értékes dolgokat, máshol a múzeumok mindent megadnának ilyesmiért” – nem adja fel a nő, tombol benne a kereskedőösztön. Egy nagyon randa csillárt ránt elő, rumbatök helyett az elhomályosult, megrepedezett, kicsorbult üvegek csilingelésével kísérte szavait. „Azért ez már valami, nem? Ez azért komoly házban is mutatna. Nagy szerencse, megveheti. Potom pénzért csak magának, miket ígértek már nekem ezért. Berendezheti a lakását, mint egy palotát, magának ez jár, mert értékelni is tudni kell” – kínálja egyre jobban hadarva, s egyre hirtelenebb szünetekkel. Talán tényleg gúnyos fények gyúlhattak ki a szememben. „Maga itt csak ne nézze le a régiek munkáját, ezeket mind kézzel csinálták, meg aztán tudták akko, mi a szép, hol talál ilyen ügyes holmit, na most mondja meg, hol!” – erre se kap tőlem választ, fordulnék el tőle, szó nélkül. „Maga csak ne fordítson nekem hátat, még nem végeztünk. Tessék engem megbecsülni. Én itt szembejövök a múlttal? Maga meg észre se akarja venni? Ez komoly munka. Én igyekszem, nem lazsálok” – ébresztene bennem lelkiismeret-furdalást. „Na, ugye megveszi a csillárt? Ez egy tanú!”

Már elsasszéztam egy lépéssel arrébb. „Tudja mit, megyek a zaciba, becsapom a csiklómat az aranypiercingemmel együtt, mert nekem olyan is van. Senki sem segít az emberen, én itt igyekszem, aztán semmi. Én vállalkozom, akarok! Na, a csiklómat se veszi meg?” – már kiabál, de talán nem vár választ.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?