Egy mézes nap Inámban

<p>Inám (Dolinka). Tizenötödik alkalommal rendezte meg Inám önkormányzata a Mézfesztivált, melyre a hazai méhészeken kívül Csehországból, Magyarországról és a Vajdaságból is érkeztek vendégek.</p>

IBOS EMESE

Ünnepi szentmisével kezdődött a fesztivál, a testvértelepülések köszöntése után koszorúzással emlékeztek meg Sőtér Kálmánról. A neves szakember országos hírű méhésztelepet alapított Inámban, kétkötetes munkája ma is a méhészet alapszakirodalma. A szakmai előadásokon aktuális kérdésekről esett szó. Jókai Tibor a Szlovák Méhészszövetség nevében a 2014-es támogatási rendszerről tájékoztatta a méhészeket. Idén első alkalommal két tárlattal, Mulyadi Nagy László fotókiállításával és népviseleti babákból összeállított kiállítással kedveskedtek a látogatóknak. Volt termékbemutató, mézvásár, akácmézverseny, mézkirálynő-választás, mézbor- és mézessütemény-verseny, emellett gazdag kísérőprogram szórakoztatta a kicsiket és a nagyokat. Bemutatkoztak a hazai és a környékbeli művészeti csoportok. Fellépett Hlavátsch László budapesti dalénekes, Szeredy Krisztina és Ocsko Aladár énekművész. Dred és Doris koncertje után Marót Viki és a Nova zenekar hajnalig szórakoztatta a vendégeket.

A vásárutcában többfajta mézet, méztermékeket, gyógyító cikkeket, a méhészek számára nélkülözhetetlen eszközöket is beszerezhettek az érdeklődők. Oravec Gyula zsélyi méhész üvegbe zárt kaptárára idén is rengetegen voltak kíváncsiak.

Hat méhész nevezett be a mézversenybe. A szakmai zsűri értékelése alapján idén a legjobb akácmézzel Bugyi Gábor inámi méhész büszkélkedhet, a második, illetve a harmadik helyen Rados János kőkeszi és Skerlec Albin inámi méhész végzett. Hét versenyző mérettette meg magát a mézkirálynő-választáson. Nem csak a külső alapján döntöttek, a versenyzők méhészettel kapcsolatos tudását teszttel mérték fel. A zsűri a füleki Szakó Boglárkát találta a legalkalmasabbnak a mézkirálynői feladatok ellátására. Első udvarhölgye Nagy Orem Irén lett, a második az apátújfalui Zahorec Judit.

Tíz édességet nevezetek be a mézes sütemények versenyébe. Az első helyet a Vlachova Lehota testvértelepülésről érkezett finomság szerezte meg, második az inámi Páldi Melinda süteménye, harmadik pedig a balassagyarmati Nagy Irena édessége lett. Idén első alkalommal tartottak mézborversenyt. Az ital színét, izét, tisztaságát, alkoholtartalmát és jellegzetességét vizsgálta a zsűri. Első helyen az ipolybalogi Annus Norbert mézbora végzett, második lett Oravec Gyula Zsélyből, a harmadik helyet megosztva a bácskossuthfalvai Makai Jenő és Skerelec Albin kapta. (PR, ie)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?