Egy lépéssel közelebb az oroszvári kastély felújítása

Oroszvár |

<p>Több mint egymillió euróba kerül a projektdokumentáció elkészítése, egy másik pályázattal választják ki a kivitelezőt.</p>

gy pozsonyi–prágai konzorcium készítheti el a helyi kastély rekonstrukciójának projektdokumentációját. Az NKP Oroszvár Társulás több mint egymillió euróért dolgozza ki a terveket.

Igor Federič, a kormányhivatal vezetője kedden írta alá az oroszvári műemlék kastély projektdokumentáció elkészítéséről szóló szerződést az NKP Oroszvár Társulással. A pozsonyi Dopravaprojekt és a prágai Metroprojekt konzorcium készíti elő a dokumentumot.

A projektdokumentációban kidolgozzák a kastély és a hozzá tartozó terület – a cselédház és a parkban levő építmények – felújításának tervét. A közbeszerzési pályázat nyertese egymillió huszonkétezer euróért készíti el a tervezetet.

A kormányhivatal tulajdonában levő kastély rekonstrukciójára a Pravda napilap korábbi információi szerint körülbelül negyvenmillió eurót szánnak. A konzorciumnak fél éven belül kell elkészíteni a tervezetet. Ha benyújtják a projektdokumentációt, a kormányhivatal újabb pályázatot hirdet meg, amelyben kiválasztják a felújítás kivitelezőjét. „Ezzel jelentősen elérhetőbbé válik a kormány célkitűzése, a nemzeti műemlék felújítása” – tájékoztatott sajtóközleményében a kormányhivatal.

A kormányhivatal tulajdonában levő kastélyt reprezentációs célokra használnák, a parkot és a cselédházat azonban megnyitnák a nagyközönség előtt.

Közösségi célokra használhatnák a területet, ahova szabadtéri színpadot is terveznek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?