Egy lépéssel közelebb a Luník IX felújítása

Kassa |

<div>Közel két tucat építészmérnök nyújtotta be jelentkezését arra a pályázatra, melynek keretében a város, a Luník IX városrész önkormányzata, illetve az ETP Slovensko nonprofit szervezet szebbé, rendezettebbé és biztonságosabbá tenné a hírhedt lakótelepet.</div><div>&nbsp;</div>

A pályázattal azt szeretnék elérni, hogy a lakótelep konszolidáltabbá váljon, és a helyiek saját lakáshoz jussanak. A pályázatra tegnap délután három óráig lehetett jelentkezni, Linda Šnajdárová, a város szóvivője elmondta, összesen 24-en pályáztak, de a határidő lejártáig csak 20 tervezetet adtak le. „A tervek benyújtását követően Marcel Šaňával, a lakótelep polgármesterével is találkoztak a pályázók, a polgármester bemutatta a lakótelep felújítandó részeit” – nyilatkozta Šnajdárová. A szakembereket leginkább a lakótelepen uralkodó lakásproblémák érdekelték, de az egyre rosszabb állapotban lévő panelházak jövőjéről és a velük kapcsolatos tervekről is szó esett. A projektek közül a napokban kiválasztják a legjobbakat, majd a hónap végén kihirdetik a győzteseket. Az első három pályázó 1500, 900 és 600 eurót kap, terveiket pedig kiállításon mutatják be. Az új lakások és szociális szállók építését megelőzően lebontják a Hrebendová utca 26-os és 28-as számú panelházát, a szanálás megközelítőleg 120 ezer euróba kerül. A munkálatokat a városi kasszából finanszírozzák. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?