Egy kelet-szlovákiai felvásárló viszontagságai – maradtak a tanulságok

Szentes. A Királyhelmeccel szomszédos bodrogközi településen Papp Ibolya és családja 1983-tól kezdve 22 éven át foglalkozott gyümölcs- és zöldségfelvásárlással.

Kezdetben csak berakni való uborkát vettek át a környékbeli termelőktől, ám később szinte mindefajta terméket szállítottak a különböző raktárakba. Szerződéses viszonyban álltak a kassai, a lőcsei, a tőketerebesi, és a kisszebeni konzervgyárakkal, amelyeknek előre meghatározott mennyiségű gyömölcsöt és zöldséget vásároltak fel. Az üzlet egész évben működött, hisz a téli hónapokban például dióbelet gyűjtöttek a környékbeli gazdáktól. A rendszerváltás előtt minden éven központilag határozták meg a növények vételárát, a felvásárló pedig a gyümölcsöt és a zöldséget csak a termelőnek kifizetett összegért adhatta tovább. A haszon így nem ügyeskedésből keletkezett; Pappék például a nagyüzem hasznának 6 százalékát kapták részesedésként. Papp Ibolya elmondta, így nekik is érdekük volt, hogy minél nagyobb forgalmat bonyolítsanak le, a környékbeli kistermelők pedig biztosak lehettek abban, hogy a megtermelt zöldség és gyümölcs semmiképp sem marad a nyakukon. Bár a felvásárló nemcsak magánszemélyektől, hanem szövetkezetektől is vett át árut, az előre megszabott kvótát általában így sem tudták teljesíteni – többnyire maradt szabad kapacitásuk. Gond általában csak a gazdák által kínált termékek minőségével volt, és az ügyeskedőkkel is vigyázniuk kellett. Papp Ibolya példaként egy olyan esetet említett, amikor a termelő injekciós fecskendővel vizet töltött a paprikáiba, hogy azok minél nagyobb súlyúak legyenek. A trükk csak akkor derült ki, amikor a szállítmány zöldség hirtelen rothadni kezdett, így azt ki kellett dobniuk. A termelők már a beadáskor a pénzükhöz jutottak, a felvásárló ezt a konzervgyártól kapott előlegből fizette ki. A hölgy egyáltalán nem tagadta, hogy a nehézségek ellenére ez az üzletág hosszú éveken keresztül szép bevételt hozott családjának. A hanyatlás a rendszerváltás után kezdődött. A nagy állami üzemek – amelyeknek a legtöbb gyümölcsöt és zöldséget szállították – rövid időn belül tönkrementek, a külföldről behozott zöldségek és gyümölcsök mennyiségét senki sem korlátozta, a hazai kistermelők zöme (és a felvásárló) nem volt képes versenyezni az új árakkal. A nagyáruházak megjelenésével még rosszabb lett a helyzet, s az utóbbi években a bodrogközi és Ung-vidéki gazdák is abbahagyták a termesztést. Pappék egy ideig kapcsolataik révén még szállítottak néhány kisebb zöldségesnek, ám ez nem hozott akkora bevételt, hogy megérje ezzel foglalkozniuk. A megbízhatatlan viszonteladókkal is meggyűlt a bajuk; volt olyan, akitől a százezres tartozását csak hat év elteltével, bíróság útján tudták behajtani. Papp Ibolya úgy tudja, a régióban néhány ember vesz át időnként kisebb mennyiségű zöldséget és gyümölcsöt a gazdáktól, ám elképzelhetetlen, hogy a felvásárlás a korábbi szinthez hasonló legyen. Néhány éve ők is abbahagyták a felvásárlást, s a vállakozás újraindítását nem tervezik.