Egy karkötő, amelyet úgy hívnak: A tenger hullámának ajándéka

Berkes Klára ógyallai ékszerész az ősszel harmadik helyezést ért el a Tahiti Gyöngy Trófea nemzetközi ékszerkészítő versenyen. Ebből az alkalomból, illetve a karácsony közeledtével az ékszer-ajándékozási szokásokról, az irányzatokról beszélgettünk a díjazottal.

Berkes Klára ógyallai ékszerész az ősszel harmadik helyezést ért el a Tahiti Gyöngy Trófea nemzetközi ékszerkészítő versenyen. Ebből az alkalomból, illetve a karácsony közeledtével az ékszer-ajándékozási szokásokról, az irányzatokról beszélgettünk a díjazottal.

Hogy jutott eszébe, hogy elinduljon egy ilyen megmérettetésen?

Rögtön leszögezném, hogy ez volt életem első versenye és nagyon örülök, hogy azonnal ilyen szép eredményt értem el. A felkérés Klára Petrovától érkezett, aki a Tahitian Pearl Trophy szlovákiai menedzsere. A hazai ékszerészek társulásának tavaly májusi közgyűlésén szólította meg a szakmabelieket, és 46-an vállaltuk a megmérettetést. A verseny tíz kategóriában folyik, lehet például karkötőt, fülbevalót, gyűrűt, medált, nyakláncot, férfi ékszert készíteni. Az országos forduló első helyezettjei jutnak ki aztán a nemzetközi porondra.

Mi is tulajdonképpen ezt a tahiti gyöngy, illetve a nevéhez fűződő verseny?

A tahiti farmerek által tenyésztett gyöngyről van szó, amely színskálája rendkívül gazdag, az egészen világos rózsaszíntől a sötétzöldig, sötétszürkéig terjed. A versenyt lényegében ezek a farmerek kezdeményezték, gondolom, így szerették volna népszerűsíteni gyöngyeiket az egész világon. Hiszen a tahiti gyöngy 90 százalékát még mindig Ázsiában értékesítik. A versenyt harmadízben rendezték meg, és a díjátadás a győztes ékszerek felvonultatása mellett zajlik. Az idén éppen Hongkongban került rá sor. Kategóriánként az első három helyezett ékszer szerepel egy nemzetközi Tahitian Pearl Trophy katalógusban, ami azt jelenti, hogy eljut a világ minden tájára. Az idei versenybe például 35 ország kapcsolódott be.

Ön egy csodálatos arany karkötőt tervezett, amelybe egy nagyméretű, 14 mm-es tahiti gyöngy került.

Amikor meghallottam, hogy a téma a víz, élet a vízben, azonnal egy hatalmas hullám jelent meg lelki szemeim előtt, és ettől a képtől már nem tudtam szabadulni. A karkötő is tulajdonképpen egy nagy tarajos hullámot formáz, amely felszínre hozza a gyöngyöt. A fodrozódó „habot” fehéraranyból készítettem. A karkötő „A tenger hullámának ajándéka” nevet kapta.

Mi lesz a további sorsa a karkötőnek?

Úgy gondoltam, hogy a leányomnak ajándékozom, ha felnő. Bár most, 12 évesen, erre a felvetésemre azt válaszolta: karkötő helyett inkább egy lovat szeretne...

Néhány nap múlva itt a karácsony, és gondolom ma is sokan ajándékoznak ékszert szeretteiknek. Melyek a menő irányzatok?

Elsősorban a megajándékozott neme, életkora a meghatározó. A fiatalok körében már hosszabb ideje hódít az ezüst, főleg a vastagabb láncok, karkötők. Ezek továbbra is trendinek számítanak. De egyre közkedveltebbek az acél ékszerek, amelyek ún. orvosi acélból készülnek. Az acél karkötők és nyakláncok fiatalosak, mutatósak, emellett az áruk is elfogadható. A arany ékszerek közül ismét a kövesek jönnek divatba, visszavonulóban van a fehérarany és inkább a többféle aranyból kombinált darabok kerülnek előtérbe. Természetesen mindenki ízlésének és a pénztárcájának megfelelő darabot választja, de azért tanácsainkkal segíteni tudjuk a tétovázókat. Az igényesebb vásárlók részére egyedi ékszereket is készítünk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?