Egy járat megszűnik, egy új indul

Kassa |

<div>Megszűnik a Kassa&ndash;Bergamo járat, de a tervek szerint márciustól Hollandiába indulnak gépek.</div><div>&nbsp;</div>

Az utóbbi tizenkét hónapban négy új járat indult a világ különböző pontjaira a kassai repülőtérről, de nem mindegyik váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A héten száll fel az utolsó bergamói járat, de a tervek szerint márciustól Hollandiába indulnak repülőgépek. A kassai repülőtér vezetősége egyelőre nem jelentette be, pontosan milyen járat váltja a megszűnőt, de a Slovak Aviation hírportálja szerint a WizzAir fapados légitársaság tervei között szerepel egy hollandiai járat indítása is. „A WizzAir fejlesztené Kassáról induló járatait, és a célpontok között már a hollandiai Eindhovent is emlegetik. A végleges döntésre még várni kell, de ha minden igaz, január második felében kiderül, melyik város lesz a légitársaság legújabb célpontja” – olvasható a hírportálon. A bergamói járatot azért szüntetik meg, mert a heti két alkalommal közlekedő gépek csak kétharmad részt teltek meg. A kassai repülőtéren a következő napokban több változás is lesz, mivel az olaszországi járatok megszüntetésén kívül csökkenteni fogják a Bristolba induló gépek számát is. Eddig heti két alkalommal közlekedtek a gépek, de március végéig csak heti egy járat fog közlekedni az angliai nagyváros és Kassa között. (SA, nr)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?