A Fábry utcai részleget hosszabb időre elköltöztetik, és a Kossuth utcaiban is munkálatokat terveznek.KirályhelmecNyáron egy hónapra bezár az óvoda.Az óvoda Kossuth utcai épületét 2016-ban részben felújították, a Környezetvédelmi Alaptól 198 ezer euró támogatást kapott a város erre a célra.
Egy hónapig zárva lesz a királyhelmeci óvoda
A Fábry utcai részleget hosszabb időre elköltöztetik, és a Kossuth utcaiban is munkálatokat terveznek.
Királyhelmec
Nyáron egy hónapra bezár az óvoda.
Az óvoda Kossuth utcai épületét 2016-ban részben felújították, a Környezetvédelmi Alaptól 198 ezer euró támogatást kapott a város erre a célra. Mivel a felújítást folytatni szeretnék, újabb, 231 ezer eurós támogatást igényeltek a Környezetvédelmi Alaptól. A pénzből egyebek mellett hőszigetelnék az épületet, a külső kazánházat megszüntetnék, és két 45 kilowatt teljesítményű kazánnal fűtenének, rekonstruálnák a villamosvezeték-hálózatot is. Mivel a kiírás szerint október 31-ig be kellene fejeződniük a munkálatoknak, a felújítás egy részét még nyáron el kellene végezni.
Balogh Csaba, a Királyhelmeci Városi Hivatal vezetője elmondta, az óvoda másik, Fábry utcai épületének korszerűsítésére és bővítésére tavaly 569 ezer euró támogatást kaptak a belügyminisztérium pénzalapjából. Az 599 800 euró összköltségű rekonstrukció keretében hőszigetelik a falakat és a tetőszerkezetet, kicserélik az ajtókat és az ablakokat, bővítik az épületet. Az új konyha kialakítására 20 ezer eurót szánnak, a berendezések megvásárlására további 10 ezer eurót fordítanak. A közbeszerzés lezárulta után a rekonstrukciót haladéktalanul, még nyáron szeretnék megkezdeni. Az osztályvezető tájékoztatása szerint a munka nagyrészt a nyári szünidőben végeznék el, ám a Fábry utcai óvodába járó gyerekeket a rekonstrukció idejére – várhatóan 10-12 hónapra – a magyar alapiskola épületébe költöztetik át.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.