Egy hét alatt 143 koronavírustesztet végeztek el Dunaszerdahelyen

Egy hét alatt 143 koronavírusteszt Dunaszerdahelyen
Dunaszerdahely |

Egy hét alatt száznegyvenhárom lakoson végzetek koronavírustesztet a dunaszerdahelyi kórház előtt felállított mobil-laboratóriumban. Többségük eredménye negatív volt.

Jana Fedáková a Svet Zdravia kórházhálózat szóvivője közölte, hogy a 143 mintából 83 bizonyult negatívnak. Az Alpha medical magánlaboratóriumában azokat tesztelik le, akik regisztrálnak a labor honlapján, és kifizetik a közel 60 eurós illetéket. Reggel fél nyolc és nyolc között azonban a Regionális Közegészségügyi Hivatal által küldött páciensektől vesznek mintát, számukra ingyenes a vizsgálat. Nyolc után körülbelül negyedórás intervallumokban érkeznek azok a tesztelésre várók, akik a honlapon regisztráltak. Bock Sylvia a dunaszerdahelyi kórház igazgatója korábban elmondta, hogy a kórház alkalmazottai teljes védőfelszerelésben vesznek mintát a páciensektől, akiknek az autóból sem kell kiszállniuk a tesztelés miatt. Az egészségügyi szakemberek az orrból és a torokból vesznek törletet.

„Amikor az orrból vesznek, az nagyon irritáló, a toroktörlet azonban nem kellemetlen”

– mondta az egyik páciens, aki önként vetette alá magát a tesztelésnek, hogy megtudja, nem koronavírusos.

A dunaszerdahelyi kórházban is kialakítottak egy külön részleget a koronavírusos pácienseknek. A H pavilon földszintjén az első szakasz keretében 26 ágyat különítettek el a pozitív pácienseknek. Szükség esetén növelhetik a rendelkezésre álló ágyak számát. Az elkülönített részlegen megfelelő védőeszközökben dolgoznak a személyzet tagjai. Róbert Hill a hálózat ProCare rendelőintézeteinek orvos igazgatója leszögezte, hogy kórházaikban jelenleg is a nem fertőzött betegekről kell gondoskodniuk, ezért kell maximálisan izolálni a COVID-19 részleget. A pozitív pácienseket a legközelebbi infektológiai osztályra szállítják, a dunaszerdahelyi kórház részlegén csak akkor fogadnak pácienst, ha az első vonalba tartozó osztály ok megteltek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?