Egy évig biztos megmarad az orvosi ügyelet Somorján

Somorja |

<p>A hónap elejétől újra működik az orvosi ügyelet a felső-csallóközi városban. Az egészségügyi minisztérium továbbra sem számol az ügyelet fenntartásával, az üzemeltető a várostól kért támogatást a kiadások fedezésére.</p>

Az orvosi ügyelet tavaly év végén zárt be, majd februárban újra megnyílt. A Nagyszombati kerület január elején zöld utat adott az üzemeltetőnek. A BH Rescue Kft. az egészségügyi minisztérium nyilvánosságra hozott tervei ellenére –, amelyek alapján optimalizálnák az elsősegély-szolgálatok hálózatát, és nem számolnak Somorjával – a hónap elején megnyitotta az ügyeletet. Az önkormányzat a csütörtöki ülésén foglalkozott a vállalat kérvényével, 4800 euró egyszeri és rendkívüli támogatással járultak hozzá a fenntartáshoz. A pénzből az e havi kiadások egy részét fedezheti a cég. „Az elhúzódó engedélyeztetés miatt a vállalatnak nem sikerült minden szerződést megkötnie” – magyarázta Bauer Edit, az egészségügyi bizottság elnöke. Hozzátette, szerinte idén még egyéb fennakadások is lehetnek a szolgálat finanszírozása körül. Véleményét Tóth Imre, a pénzügyi bizottság elnöke is osztotta. Tóth arra is rámutatott, hogy a város költségvetésében 7000 eurót különítettek el erre a célra. Branislav Hrčka, a BH Rescue képviselője lapunknak elmondta, az egészségügyi minisztériumnak jelenleg nincs beleszólása az üzemeltetésbe. „Megkaptunk a licenszjogot, március 1-jétől érvényes szerződésünk van az egészségügyi biztosítókkal. Az minisztérium jövőre megszüntetheti a szolgálatot, idén azonban biztos, hogy nem zárják be” – nyilatkozta Hrčka.

A tárca állásfoglalásában rámutatott, hogy a tervezett változtatások célja az elsősegély-szolgálatok működésének hatékonyabbá tétele. „Sok páciens nem tesz különbséget a kórházak sürgősségi ellátása és a körzeti orvosok nyújtotta ellátás között, ezért, elsősorban a nagyvárosokban, kevésbé komoly panaszokkal is felkeresik a sürgősségi ügyeletet” – magyarázta Zuzana Eliášová, a tárca szóvivője. A minisztérium kialakítaná az ambuláns orvosi ügyeletek hálózatát, ahol hétköznap délután négytől reggel hét óráig, munkaszüneti napokon állandóan dolgoznának az orvosok. A tárca versenytárgyalás után hat évre ad engedélyt az üzemeltetőknek. A tárca 96 ilyen rendelővel számol. A szóvivő hozzátette, ott, ahol nem terveznek ilyen rendelőt nyitni, az üzemeltető kiegészítő szolgáltatásként működtethet orvosi ügyeletet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?