Egészségügyi központot építenének Nyárasdon

Nyárasd |

<p>A lakosság igényeinek megfelelő egészségügyi központ építését tervezik a háromezres lélekszámú csallóközi településen. A községben jelenleg kiegészítő egészségügyi szolgáltatások is működnek.</p>

Bacsó László, Nyárasd polgármestere elmondta: az új egészségügyi központ építéséről hivatalos döntés ez idáig nem született, egyelőre konkrét tervek sem készültek.

„Tény, hogy szükség lenne egy új egészségügyi központra, hiszen a lakosság egyre nagyobb igényeket támaszt a szolgáltatásokkal szemben – közölte –, ám anyagi lehetőségeink korlátozottak. Egyelőre egyeztetni próbálunk a községben jelenleg is tevékenykedő orvosokkal, hogy a tervezés során meglátásaikat figyelembe vehessük, s kérdéses az is, hogy a község önállóan, vagy társfinanszírozással építené-e meg az épületet. Meglátásom szerint a beruházás mintegy 260-330 ezer eurót emésztene fel.”

Az egészségügyi létesítmény elhelyezésének egyik alternatívája, hogy a község központjában található zöldövezetben építenék meg.

A főképp idősebb lakosok által igénybe vett kiegészítő egészségügyi szolgáltatások sora a vérnyomás és vércukor-, illetve koleszterinszint-mérés mellett a közelmúltban ismét bővült. Nagyszombat megye anyagi hozzájárulásával a község vezetése Bemer-készüléket vásárolt, melyet február 25-én adtak át a helyi nyugdíjasklubban. A berendezésnek főképp a vérkeringési problémákkal küzdők veszik hasznát.

A Nyárasd központjában tervezett további építkezések, beruházások kapcsán Bacsó László elmondta, a község a közelmúltban adott túl a szolgáltatások házán, melyet új tulajdonosa hamarosan bevásárlóközponttá alakít át; ugyanakkor folytatják a közművesített építkezési telkek értékesítését, melyek iránt az érdeklődés a gazdasági és pénzügyi válság hatására tavaly visszaesett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?