Dunaszerdahelyi egészségügyi középiskolások látogatása a komáromi kórházban

komáromi kórház
Komárom |

A komáromi kórház újra vendégül látta a dunaszerdahelyi Egészségügyi Középiskola harmadik és negyedik évfolyamos diákjait – mind a magyar, mind a szlovák tannyelvű tagozatokról. Az intézmény célja, hogy a középiskolásokat az egészségügyben való munkavállalásra buzdítsa, s hogy bemutassa, hogyan is fest a gyakorlati munka.

A kórház munkatársai nemrégiben felkeresték a dunaszerdahelyi iskolát, ahol bemutatták a Komáromban zajló munkát, valamint az AGEL-csoport ösztöndíjprogramját. Ezt követte a komáromi tanulmányi kirádulás, amely során a 43 diákot végigvezették a kórházi osztályokon, s ismertették velük a nővérek által végzett munkát. A középiskolások érdeklődését különösen a közelmúltban felújított részlegek keltették fel.

„Hiszem, hogy a látogatás hasznos volt a dunaszerdahelyi Egészségügyi Középiskola diákjai számára, s arra ösztönzi őket, hogy a tanulmányaik végeztével az egészségügyben vállaljanak munkát. Ebben az esetben szívesen fogadjuk őket pont a mi kórházunk munkaközösségében“ – fejtette ki Miroslav Jaška kórházigazgató. 

komáromi kórház

(AGEL)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?