<p>Dunaszerdahely. Megváltoztak az önkormányzat nyújtotta szociális, oktatási, sport- és kulturális támogatás feltételei, az erről szóló új városi rendeletet a városi képviselő-testület a legutóbbi rendes ülésén tárgyalta.</p>
Dunaszerdahelyen megváltozott a támogatási rendszer
ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS
A Dunaszerdahely területén működő jogi és magánszemélyek, vállalkozók részére a városi költségvetésből nyújtandó pénzügyi támogatás feltételeiről szóló általános érvényű rendelet két támogatási formát határoz meg: pályázat általi támogatást, illetve pályázat benyújtása nélküli támogatást. Ez utóbbi azt jelenti, a város meghatározott szervezeteinek csak kérvényt kell beadniuk a támogatás igénylésére. Hájos Zoltán polgármester bemutatta a javaslatot, elmondta, ez a rendelet segítené, hogy a városban működő szabadidőközpontotok anyagi támogatáshoz juthassanak a normatív támogatásokon felül. Az új rendeletben eltörölték a támogatásokra vonatkozó pénzügyi korlátokat, illetve az új rendelettel megszűnik a városi támogatásokat szabályozó előző rendelet.
Ebben az évben közel 145 000 eurót oszt szét a város a szervezetek között. A kiemelt szervezetek kapják az összeg közel 40 százalékát. Kérvény beadásával alanyi jogon olyan rendezvényekre kaphatnak támogatást a szervezők, amelyeket Dunaszerdahely városával közösen rendeznek. Ilyen például az országos viszonylatban is jelentős Duna Menti Tavasz. A sport területén azok a csapatok kaphatnak ilyen módon támogatást, amelyek hazai vagy nemzetközi szinten kiemelkedő eredményeket érnek el.
A 22 jelenlévő képviselőből tizennyolcan szavaztak igennel a rendelet módosítására. A pályázat feltételei az új rendeletben nem változtak. Az idei pályázatokat várhatóan február végén vagy március elején írja ki a városi hivatal.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.