Dunaszerdahelyen kitűzték a székely zászlót

Dunaszerdahely |

<p>Mintegy hetven&ndash;nyolcvan személy jelenlétében tegnap délután a kezdeményezés mögött álló civil szervezetek képviselői kitűzték a székely zászlót a dunaszerdahelyi városháza épületére. A megmozdulást megelőzően Hájos Zoltán (MKP) polgármester beszédet mondott, kiemelve a magyar közösségek közötti szolidaritásvállalás fontosságát.</p>

A polgármester elmondta: a kezdeményezés hátterében a Magyar Megmaradásért, A Via Nova ICS, illetve a Pázmaneum polgári társulás áll. Mivel a város képviselő-testülete február 26-i ülésének azon részében, amelyben az ügy terítékre került, már nem volt határozatképes, Hájos Zoltán saját hatáskörben döntött a zászló kitűzéséről. „Székelyudvarhely a testvérvárosunk; e gesztussal is sorsközösséget vállalunk lakosaival” – közölte. Mint elmondta: a székely lobogó kitűzésére a Híd és az MKP elnökét is meghívta. Bugár Béla elfoglaltságra hivatkozva nem vett részt a megmozduláson, Berényi József viszont megjelent Dunaszerdahelyen. A Magyar Közösség Pártja elnöke úgy fogalmazott: fontos, hogy szolidaritást vállaljunk más határon túli magyar közösségekkel. „Nekünk is jólesett, amikor a nyelvtörvény ügyében Erdélyben is aláírásokat gyűjtöttek anélkül, hogy mi ezt kezdeményeztük volna, még ha ennek jogi hozadéka nem volt is. A székely zászló kitűzésének is hasonló, szimbolikus jelentősége van” – közölte, hozzátéve: ismeretei szerint Szlovákiában nincs jogi akadálya a hasonló szimbólumok használatának. Bugár Béla, a Híd elnöke a Paraméter hírportálnak nyilatkozva elmondta: a kérdéses időpontban a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzatának képviselőivel találkozott, ám ha ideje engedte volna, sem vett volna részt a megmozduláson; a „zászlóháborút” felesleges feszültségkeltésnek minősítette.

Nagy Iván etnológus kérdésünkre kifejtette: az etnikai szimbólumok fontos szerepet játszanak az egyén hovatartozásának meghatározásában. „Ilyen jelképek a zászló, a címer, a kultúra, a szokások, és maga a nyelv is – mondta. – Minél több szimbólumot ismer és vall magáénak az egyén, annál erősebb az etnikai identitása. Azt, hogy Dunaszerdahelyen kitűzték a székely zászlót, a szolidaritás vállalása mellett valamilyen szinten az autonómia-törekvéseket is szimbolizálja.

Hájos Zoltán polgármester korábban úgy nyilatkozott: a székely zászló a március 15-ei ünnepségekig kint marad.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?