Dunaszerdahely továbbra is zöld, de itt is terjed a fertőzés

koronavírus
Dunaszerdahely |

Jövő héttől a Dunaszerdahelyi járás marad az egyetlen zöld régió az ország Covid-térképén, de itt is terjed a fertőzés. Jelenleg nyolcvanhat koronavírusos beteget tartanak számon a járásban, ahol a fiatalok és idősek körében is magas az átoltottság.

Vörös Terézia a Dunaszerdahelyi Regionális Közegészségügyi Hivatal járványügyi osztályának vezetője lapunkat úgy tájékoztatta, hogy utoljára tavaly szeptember végén volt hasonló a fertőzöttek száma a járásban.

„Már a járásunkban is terjed a betegség, az utóbbi hetekben több iskolában is kiszűrtek pozitívan tesztelt gyereket, és a kontaktszemélyek tesztelése után az osztálytársak között is voltak pozitív személyek”

– nyilatkozta Vörös Terézia. Az ötven évnél idősebb lakosok több mint 70 százaléka megkapta a Covid-19 elleni védőoltást, a 12 és 17 éves korosztályban pedig 33 százalékos az oltottsági arány, de a járványügyi szakértő figyelmeztet, hogy tovább kellene növelni a védettséget.

A delta variánssal szemben nagyobb, legalább 90 százalékos átoltottságra lenne szükség. Fontosnak tartanánk a fiatalkorúak oltakozását. Az 50 évnél idősebbek között is szükséges lenne a nagyobb mértékű oltakozás, mivel az 50 év feletti személyek nagy százalékánál fordul elő valamilyen krónikus betegség, így náluk nagyobb a kockázata az esetleges szövődmények kialakulásának a Covid-fertőzés esetén” – folytatta a szakember.

Hiába van már közel másfél éve velünk a vírus, Vörös Terézia szerint még mindig nem tanultuk meg, hogy hogyan kell helyesen hordani a maszkot. Továbbra is sokan az állukon, vagy az orruk alatt hordják az alapvető védőeszközt, így önmagukat sem védik a fertőzéstől. A vendéglátóhelyeken azonban általában betartják az előírásokat, a higiénikusok csak kisebb hiányosságokat találnak az ellenőrzések során, amelyeket gyorsan eltávolítanak az üzemeltetők.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?