Dunaszerdahely: A megyével az új elkerülőút karbantartásáról egyeztetnek

Dunaszerdahely |

Nagyszombat megye vezetése számára aktuális kérdés a csütörtökön (szeptember 20.), Dunaszerdahelyen átadott új elkerülőút karbantartása. Az új szakasz a Galántai utat köti össze a Kisudvarnoki úttal, hossza 1 400 méter, megépítése pedig 807 000 eurós befektetést igényelt.

 

Jozef Viskupič megyeelnök elmondta, hogy a közlekedési részlegük közreműködésével fogják biztosítani ezen szakaszok karbantartását, mivel az elkerülőutak egy tágabb infrastruktúrába kapcsolódnak majd, amelyet a tervezés és a területrendezési tervekben való változások miatt is a város vezetésével együttműködve kell előkészíteni.

 

Kapcsolódó cikkünk

Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere a belváros terheltségének csökkenését reméli az átadott elkerülőúttól. „Aki úgy dönt, hogy ezt a szakaszt használja, elkerülheti a városközpontot. Például, ha valaki Komárom felől érkezik, és ezt a szakaszt használja, Sikabonyt (Malé Blahovo) és az Észak lakótelepet a belváros érintése nélkül közelítheti meg.”

Az elkerülő szakasz a Kisudvarnoki úttól a Galántai úti körforgalmon át a Csallóközkürt felé vezető útig terjed, mintegy 1 400 méter hosszan, befektetési értéke 807 000 euró. A város és Nagyszombat megye együttmuködéséből a sikabonyi temetőnél létrejöhet egy körforgalom, és megvalósulhat a Kisudvarnoki út és a Sport utca összekapcsolása is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?